Félreteszek minden előítéletet, kezet nyújtok, munkát ajánlok pénzért, tisztességesen, szépen beszélek velük, de valahogy nem megy.
Harmatgyengén merem feszegetni a témát, de több szempontból is elgondolkodtat az, ami a szemem előtt zajlik. Magamfajta földi halandó számára egy költözéssel egybekötött lakásfelújítás sokszor emberfeletti türelmet, kitartást, toleranciát, s nem utolsó sorban anyagi áldozatot követel. A generálkivitelező profik számomra megfizethetetlenek, marad a hagyományos megoldás.
Bontani ugyebár nem szeret mostanság senki. Hívom az ősmagyar mestert, s kikéri magának, hogy „ő bizony szakember, segédmunkát nem végez.” (Ez a mondat a válság idején aligha hangozhatott volna el…) Oké, akkor bontok én, nem szakad le a kezem.
Az építés sem egyszerűbb a rombolásnál. Az egyik olyan összeget mond, hogy a fal adja a másikat, a másik modortalan tuskó, a harmadik nem ér rá, a negyedik eljön, felméri, de hetekkel később sem hív vissza az árajánlattal, s a telefont se veszi fel. Az ötödik nem ér rá, a hatodiknak köpedelem a munkája. Rendes, becsületes, megfizethető mestert találni rettentően nehéz, sok fiatalnak pedig alapvető anyagismerete sincs, szóval gáz az egész. (Erről majd legközelebb.)
A különböző szakmák mesterei pedig annyira rühellik egymást, hogy alig tudnak egy légtérben meglenni. A burkoló szidja a vizest, a vizes a burkolót, a villanyos a burkolót, a burkoló a villanyos, a festő meg mindenkit. Pontosítok: mindenki mindenkit, a tulaj meg csak néz. Ismerős, ugye?
Ha mégis sikerülne összerántani a "csapatot", akkor is akad olyan munka, amit már tényleg nem csinál meg senki: hulladékszállítás, konténerpakolás, bontogatás. Senkinek nem tetszenek ezen feladatok, senki nem hajlandó ma már idáig alacsonyodni, esetleg egy napszámos. Divatjamúlt elnevezés, de még ma is működik. Fizetsz valamennyit egy embernek, s egy napig a tiéd. Mivel ez az egykor teljesen elfogadott és tisztességes szakma ma már szinte teljesen kihalt, zömében csak cigányok vagy romák, vagy kisebbségiek, polgártársaink (tudja a fene, hogy mi az éppen elfogadott megnevezés) hajlandóak az ilyesmire.
Már ha hajlandóak egyáltalán. Az én tapasztalatom ugyanis az, hogy nem nagyon hajlandóak. Nagy duma van, felvállalnák akár a Tejútrendszer lekövezését is fillérekért, de amikorra csinálni is kellene valamit, addigra elszáll a motiváció halvány szikrája is. Félreteszek minden előítéletet, reggel kezet nyújtok, ebédet viszek, munkát ajánlok pénzért, tisztességesen, szépen beszélek velük, de valahogy nem megy. Megjelenik reggel helyett délelőtt egy totál másnapos osztag, szapora elnézések kérése mellett elindulnak a munkaterület felé, belekezdenek, majd perceken belül leáll minden kéz, támaszkodnak, panaszkodnak, nem haladnak, amit megcsináltak az meg egyenesen gány. Ha szólsz, a tetkós kigyúrtak csúnyán néznek, vagy otthagynak. Másnapra mindenki szarban hagy, egy jön a bandából, de fél óra rinyálás után az is feladja. Csak és kizárólag nekik kell minden nap pénz, leginkább előre, a semmire. Mások méregdrága munkadíját ráér a végén kifizetni, de nekik azonnal kell, ami kell.
Egész délelőtt agyaltam a jelenségen, s rájöttem, hogy valahol "odafenn" évtizedek óta elrontanak valamit. Kinevelt ugyanis belőlük az indokolatlanul seggnyaló kormányok sora egy olyan generációt, amely természetesnek veszi, hogy a megélhetéshez, a létezéshez az égvilágon semmi erőfeszítést nem kell tenni, mert az élet, a boldogulás az természetes, alanyi jogon jár. Közben azon is gondolkodtam, hogy mi lenne, ha mondjuk én állnék így az élethez a munkához? Akkor engem vajon ki látna el, s mennyivel? Eszembe is jutott életem azon pokoli időszaka, amikor rákényszerültem az állam segítségére: diplomás létemre pár hónapig huszonezreket vágtak hozzám, utána pedig semmit. Furcsa…
Isten látja a lelkem, hogy nem akarok én sem faji alapon ítélkezni, sem általánosítani, gyűlölködni sem, gyűlöletet gerjeszteni pedig végképp nem. Azt is tudom, hogy rengeteg kivétel van, akik tiszteletet érdemelnek, s részemről maximálisan meg is kapják. Minden (maradék) liberális hozzáállásom ellenére viszont úgy gondolom, hogy ez az irány, ami felé halad egy nagyszámú, tetkós, kigyúrt réteg, az nagyon nem jó. Nekik sem, nekünk sem. Még azt is elfelejtik, amiben egykor apáik, nagyapáik profik voltak, s amitől valamikor a kölcsönös megbecsülés és tisztelet segítette ezt a mindig is különös együttélést.
BK
Hozzászólások