Nagy az érdeklődés a könnyűzenei szak iránt a Debreceni Egyetemen

Fotó: Kiss Lóránt

69 alap- és 78 mesterszakon folyik a képzés az intézményben több mint kétszáz képzési területen.

Megtartotta szokásos felvételi tudnivalókról szóló sajtótájékoztatóját a Debreceni Egyetem ma délelőtt. Az eseményen kiderült, hogy a széles képzési palettával rendelkező intézmény új, könnyűzenei képzése iránt már most nagy az érdeklődés.

A képzési paletta nagyon széles: 13 kart működtetnek tíz városban, köztük több határon túli településen. 69 alap- és 78 mesterszakon folyik a képzés az intézményben több mint kétszáz képzési területen. A duális képzés keretében 38 – 29 mester- és 9 alapképzési – szakon oktatnak, és mintegy 150 partnercéggel állnak kapcsolatban.  

mondta Bartha Elek oktatási rektorhelyettes.

Bartha Elek azt is elmondta, hogy az idén is több új szakot indítanak. Ezek közül kiemelte

az országosan egyedülálló, de Európában és az egész világon is ritkaságnak számító kortás könnyűzenei szakot, amely iránt máris komoly a hallgatói érdeklődés. A szeptemberben induló képzés keretében nyolc szakirány – könnyűzenei gitár, basszusgitár, billentyűs hangszerek, ütőhangszerek, ének, szaxofon, trombita és harsona – közül lehet választani.

A szakon a DE könnyűzenei intézet oktatói tanítanak majd, többek között


Szintén új képzési területként indul szeptemberben az agrárkaron a precíziós mezőgazdasági mérnök alapképzés, három kar együttműködésével a villamosmérnök mesterképzés, illetve az informatikai karon az adattudományi mesterképzés, valamint a természettudományi és technológiai karon az anyagmérnök alapképzés.

A leendő hallgatókat 15 kollégiumban ötezer hellyel várják, s a jelentkezők 90 százalékát fel is tudják venni az egy-két-három ágyas kollégiumokba.

mondta Molnár Dániel, a DE doktorandusz önkormányzatának elnöke.

Kiemelte: első alkalommal szeptembertől gólya-ösztöndíjjal várják a legtehetségesebb fiatalokat, akik országos középiskolai tanulmányi versenyeken elért eredményeikkel már bizonyították felkészültségüket. A kiemelt országos megmérettetéseken eredményes hallgatók egyszeri alkalommal 100 ezer, az egyéb versenyeken jól teljesítők pedig 50 ezer forintot kapnak.

Exit mobile version