A Debreceni Egyetem (DE) új szakán a Könnyűzenei Intézetének oktatói, valamint a hazai könnyűzenei élet ismert előadói oktatják a hallgatókat 2023 szeptemberétől. Az új alapképzés már a decemberben kezdődő felvételi eljárásban elérhető.
Öt éve, 2017-ben vetődött fel a hazánkban és nemzetközi szinten egyaránt egyedülálló könnyűzenei alapképzés indításának ötlete a DE-n. 2018 januárjában létrejött a Könnyűzenei Képzési Központ, amely 2021-től Könnyűzenei Intézet néven működik. A Könnyűzenei Képzési Központ létrejöttével egyidőben megkezdődött a különböző szakirányokat magában foglaló BA-képzés kidolgozása, a tantárgyleírások és az akkreditációs anyag elkészítése.
Az egyetemi szintű könnyűzenei képzés alapjaként 2018 februárjában, hazánkban egyedülálló könnyűzenei kurzust indított a DE a Kőbányai Zenei Stúdióval közösen. Több tehetséges, a zenét szerető, és zenélni akaró fiatal tanul a DE karain, így számukra a szabadon választható kurzus elindításával megnyílt az út a zenei alapképzés irányába
idézte fel Bács Zoltán kancellár.
A kurzus beváltotta a hozzá fűzött reményeket, az elmúlt évek sikerei pedig még inkább ráerősítettek arra, hogy szükség van a DE-n a könnyűzenei alapképzési szak indítására.
– Jelenleg a könnyűzenei kurzusban kétféle képzésünk van, egy online felnőttképzés és egy szabadon választható kurzus.
Az alapképzés elindításával Közép-Kelet-Európa egyetlen könnyűzenei felsőoktatási intézményévé válunk, amely államilag elismert diplomát ad a hallgatóknak, ugyanis jelenleg egyáltalán nem érhető el ez a képzés egyetemi keretek között a régióban.
– mondta el Kapusi Kálmán, a DE Könnyűzenei Intézetének igazgatója.
A Könnyűzenei Intézetben jelenleg tizenhat oktató tanít. A kurzuson tanuló diákok minden szemeszter végén gálakoncertet adnak, erre első alkalommal 2018 decemberében volt lehetőségük, akkor rendezték meg először a Zeneművészeti Kar Liszt termében a DE Könnyűzenei Gálakoncertjét. Az elmúlt négy évben több mint kétszáz zenész végezte el a kurzust.
Az alapképzés indításának folyamata 2022 októberében fontos mérföldkőhöz érkezett. A szakindítási kérelem sikeresen átesett az akkreditációs eljáráson, az Oktatási Hivatal nyilvántartásba vette a Kortárs könnyűzene alapképzési szakot nyolc szakiránnyal, így az már a decemberi felvételi tájékoztatóban megjelenhet.
A szakon a DE Könnyűzenei Intézet oktatói tanítanak majd, többek között Wolf Kati és Erdős Fruzsi énekesek, Ferencz Péter producer, Tóth Marcell billentyűs, Gudics Marcell és Gudics Martin dob és basszusgitár-oktatók, Gyémánt Bálint jazzgitáros, Kovács János trombita tanár, Linzenbold Gábor szaxofon tanár és Tóth Dániel harsona tanár, valamint Varga Antal, az Abrakazabra zenekar vezetője, aki a képzés alapját nyújtó zenekari gyakorlat tárgyat oktatja majd.
A hatféléves képzés az első könnyűzenei BA-képzés lesz Magyarországon. Európában is nagy jelentőségű, hiszen nagy múltra csak Angliában tekint vissza, ahol rendkívül népszerű.
Az előzetes felmérések alapján hatalmas az igény az új képzés iránt. A szakon nyolc szakirány közül lehet választani:
- könnyűzenei gitár
- basszusgitár
- billentyűs hangszerek
- ütőhangszerek
- ének
- szaxofon
- trombita
- harsona
A képzés 2023 szeptemberében indul. Hozott pontszám nélkül várják a jelentkezőket, akiknek hangszeres gyakorlati alkalmassági vizsgán kell megfelelniük, és az azon elérhető 200 pontot duplázza az intézmény. A felvételizőknek ezen kívül felmérik a szolfézs-zenelmélet és zongoratudásukat is.
Forrás: DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont
Hozzászólások