Nem csak Legó-robotokkal és gyurma animációs film-készítéssel, de a különböző hagyományos céhes mesterségekkel is megismerkedhettek azok, szombaton részt vettek a IV. Debreceni Dalidó Farsangnyitó családi napon. A rendezvénynek helyet adó Kölcsey Központ és Baltazár Dezső tér élménydús programokat kínált gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.
A négy éve jelentkező, nagy sikerű farsangnyitó családi ünnep a cívisvárosnak azt a régi hagyományát eleveníti fel, amikor a Vízkereszt utáni első hétvégén Dalidót rendeztek. Az egykori cívis mesterségbeli tudás felidézésével is szeretnék erősíteni a mai fiatalok kötődését a városhoz, a debreceni hagyományokhoz.Idén 12 helyi szakképző intézmény tanulói csatlakoztak a programokhoz, s az "új idők inasaiként" látványos formában mutatták be szakmai jártasságukat.
Az Irinyi szakiskola hentes tanulói például debreceni pároskolbászt töltöttek, a pék tanulók kalácsot dagasztottak és fontak, a Mechwart András szakközépiskola tanulói mobil kohójukban szerencsepatkót kovácsoltak, a Péchy építőiparisok fa emléktéglákat készítettek, a vegyiparisok "csodatévő" folyadékokat kutyultak, a Bethlen közgazdasági szakközépiskolások pedig kínai jövendőmondó pagodát üzemeltettek.
Fotók és videó: Miskolczi János










Hozzászólások