A telex.hu cikkéből kiderül, hogy nagyon lelassult a megvásárolt autók átírásának folyamata a kormányablakoknál a koronavírus miatt szükséges előzetes időpontfoglalások miatt. A legtöbb esetben a vásárlás után 30 nappal sem sikerül még elvégezni az egyébként rutinszerű feladatot, ami több tízezer forintos pótdíjhoz vezethet.
Az alapprobléma az, hogy a biztosítók 30 nap után automatikusan felmondják az autóvásárlás után megkötött kötelező biztosítási szerződést, ha az átírás ezen idő alatt nem történt meg.
Erről viszont nem kötelesek előre tájékoztatni az ügyfeleket. Az autós minderről csak akkor fog értesülni, amikor megkapja a csekket, hogy fizesse be a felmondott szerződése idejére szóló úgynevezett fedezetlenségi díjat, ami 16 és 36 ezer forint közötti összeg jellemzően egy hónapra. Az autósok egyelőre arra sem hivatkozhatnak, hogy az állam a vészhelyzet idejére meghosszabbította egyes dokumentumok lejáratát, ugyanis a biztosítási jog esetében erre nem került sor – írják.
A Telex szerint az egész helyzetre így is lenne megoldás, mégpedig, hogy autós jelzi, hogy nem lesz kész az átírással 30 nap alatt, ilyenkor a biztosító meghosszabbíthatja a saját felmondási idejét. Csakhogy a biztosítók tájékoztatója erre a lehetőségre jellemzően nem tér ki.










Hozzászólások