Számunkra talán már elképzelhetetlen, milyen az, amikor olyan fenyegetés éri az országot, amely, ha diadalt arat, falvak és városok néptelenednek el; amikor az ellenség gyújtogat és embereket öl, nőket erőszakol meg vagy vet rabszolgasorsba, kényurak háremeibe.
566 évvel ezelőtt gyilkos csata zajlott Nándorfehérvárnál (mai Belgrád), ahol Hunyadi János, Szilágyi Mihály (Hunyadi sógora) és Kapisztrán János ferences szerzetes csapatai szálltak szembe az egyik legtehetségesebb oszmán vezető, II. Mehmet szultán teljes haderejével. A tét az ország és az emberek védelme volt. Ha Nándorfehérvár elesik, nyitva a kapu a védtelen Magyar Királyság belseje felé.
A török előrenyomulás egy kedvezőtlen helyzetben lévő országot ért, hiszen a belháború, a politikai villongások, a gyengekezű, fiatal uralkodó együttesen dúlta fel a Magyar Királyság egységét. Hiába választották meg Hunyadit főkapitánynak, a bárókat zavarta a szerintük túl erős hatalom, amivel rendelkezett tisztségében. A Pápa sem foglalkozott eléggé a török fenyegetéssel, hiába volt nyilvánvaló, hogy a Balkán felől északra indulnak meg a török seregek. Miközben II. Mehmet 1455/1456 telét a hadi előkészületeknek szentelte, sem a pápai, sem a magyar seregek nem jeleskedtek a felkészülésben.
Így aztán az oszmán -közel 40.000 főt számláló- sereg igen jó esélyekkel sorokozott fel Nándorfehérvár falai alá. A taktikájuk egyértelmű volt, és győzelemmel kecsegtetett: folyamatos ágyúzást követően egy erőteljes ostrommal bevenni a várat, megsemmisíteni a magyar haderőt, majd folytatni az utat a Duna vonalán, északra.
A majdnem tökéletes taktikába viszont egy komoly hiba csúszott, ugyanis a törökök nem jól osztották el a csapataikat, bár lett volna elegendő ember és hadigépezet. Ezt a hibát érzékelve először a török flottát támadták és semmisítették meg a magyarok mindenféle vízialkalmatossággal, ami rendelkezésre állt: dereglyékkel, sajkákkal, kisebb hajókkal. Majd, miután a török hajók elégtek, a várat ostromló oszmán haderőnek álltak sikeresen ellent a magyar-szerb és keresztes seregek.
Két napos, gigászi ütközet vette kezdetét július 21-én, melynek végére mindkét oldal jelentős veszteségeket könyvelhetett el. Talán itt vége is lehetett volna az egész ostromnak, ha Kapisztrán fanatikus keresztesei nem rohannak neki a sikertelen ostrom után sebeiket nyalogató törököknek. De megtették, és a 24 éves szultán olyan hibát vétett, amit egy Hunyadi János kaliberű katonai stratégával szemben nem szabad: lovasságát elvonva a török tüzérségtől, a katonai kiképzés nélküli hívekre támadott. Hunyadi remekül ismerte fel a kínálkozó helyzetet, és a török állásokat elfoglalva, gyakorlatilag a saját ágyúikkal lövette szét a török sereget.
Az oszmán haderő zöme megsemmisült, a tisztek meghaltak, a felszerelés magyar kézre került, így a törökök sebeiket nyalogatva vonultak vissza, és közel 65 évig nem is merészkedtek a magyar határ közelébe! Az akkor 24 éves szultán öngyilkos gondolatokkal tért haza, miközben Hunyadi János és Kapisztrán János a pestissel néztek szembe, és mindketten áldozatául estek a járványnak.
A déli harangszó 1457-től a nándorfehérvári győzelemért való hálaadás harangszója, mely a mai napig hirdeti ennek a fantasztikus győzelemnek és a győzelmet kiharcoló embereknek a nagyságát!
Hozzászólások