Ritkán előforduló napsarlós naplementében gyönyörködhetünk 2026. augusztus 12-én, szerdán este, amit sötétedés után a Perseida meteorraj csillaghullása követ majd. Az égi csodákat megpillanthatjuk, ha az időjárás kegyes lesz hozzánk és este-éjjel derült idő lesz.
Ritka és látványos égi párosra készülhetünk 2026. augusztus 12-én: Magyarországról napnyugta előtt részleges napfogyatkozás látszik, majd az éjszaka folyamán – újholdas, tehát természetes holdfénytől mentes ég alatt – tetőzik a Perseida-meteorraj. A két jelenség megfigyeléséhez egészen különböző módszer kell: a Naphoz kizárólag szabályos napfogyatkozás-néző szemüveg vagy megfelelő napszűrő, a meteorokhoz viszont csak sötét ég, türelem és szabad szem.
A részleges napfogyatkozás kezdete Debrecenben 19:21:45 től kezdődik. Az elfedett napkorong területe 39.9% lesz .
Fontos: a Nap minden magyarországi településen még fogyatkozás közben nyugszik le. A megfigyeléshez teljesen szabad, alacsony nyugat–északnyugati horizontra van szükség. A Napba kizárólag szabványos napfogyatkozás-néző szemüvegen, illetve megfelelő, a távcső objektívje elé helyezett napszűrőn keresztül szabad nézni.
A 2026. augusztus 12-i teljes napfogyatkozás totalitási (teljességi) sávja Grönlandon, Izlandon és Spanyolországon halad át. A leghosszabb teljes fázis az Atlanti-óceán északi részén 2 perc 18 másodpercig tart. Magyarország nem esik a totalitás sávjába: nálunk részleges napfogyatkozás figyelhető meg, ráadásul közvetlenül napnyugta előtt, nagyon alacsonyan a nyugati látóhatár felett.
Amikor a Nap eltűnik a horizont alatt, a program még korántsem ér véget. Az augusztus 12/13-i éjszakán várható a Perseidák hagyományos maximuma. Az újhold értelemszerűen augusztus 12-re esik, ezért a Hold fénye egyáltalán nem zavarja a meteorok észlelését – feltéve, hogy a mesterséges fényektől is sikerül eltávolodnunk.
A Napba szabad szemmel, fényképezőgéppel, távcsővel, mobiltelefon fényképezőgépével vagy binokulárral megfelelő védelem nélkül belenézni maradandó szemkárosodást, akár vakságot, az eszközben károsodást okozhat.
Szabad szemes megfigyeléshez csak sértetlen, megbízható forrásból származó, ISO 12312-2 szabványnak megfelelő napfogyatkozás-néző szemüveget használjunk.
Hagyományos napszemüveg, kormozott üveg, hegesztőüveg nem megfelelő fokozata, CD/DVD, exponált film vagy fényképészeti negatív nem biztonságos.
Távcső, binokulár vagy teleobjektív elé kizárólag az objektív teljes nyílását lefedő, rögzített, erre a célra gyártott napszűrő kerülhet. Az okulárnál használt kis „napszűrők” veszélyesek.
Napfogyatkozás-néző szemüvegen keresztül se nézzünk távcsőbe vagy binokulárba: az optika összegyűjti a napfényt, és a koncentrált sugárzás a szemüveget is átégetheti.
Közösségi bemutatónál jó megoldás lehet a szakszerű kivetítés. Egyszerű lyukkamera, tésztaszűrő vagy a lombok rései is sok apró napsarlót rajzolhatnak egy világos felületre.
Forrás: Vega Csillagászati Egyesület hajdúsági területi klub










Hozzászólások