A Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület (DERKE) szerint a jelenlegi debreceni parkolási helyzet tarthatatlan és nagyobb volumenű beavatkozásra van szükség, azonban a felvázolt megoldás nem fogja csökkenteni a közutak leterheltségét és a legkevésbé sem teszi vonzóvá a közösségi közlekedés használatát és a laktótelepeken sem lehet majd könnyebben parkolni, főleg az esti órákban.
Debrecenben jelenleg a belvárosban és a nagy lakótelepeken a legnehezebb parkolóhelyet találni. A belvárosban inkább a nappali időszak a kritikus a lakótelepeken pedig a kora esti óráktól kezdődnek a gondok.
Az önkormányzat szerint a lakótelepekre kiterjesztett fizető parkolást a korábbi kommunikációs felvezetések alapján az indokolja, hogy a vidékről érkezők itt hagyják nappal az autóikat és emiatt a lakók nem tudnak a saját ingatlanunk előtt parkolni. A DERKE szerint a probléma sokkal prózaibb, eleve Debrecenben sok az autó és sokkal nagyobb a belső forgalom. A lakótelepeken egyszerűen elfogytak a parkolóhelyek. Amikor ezek az épületek készültek, csak minden harmadik vagy negyedik lakáshoz terveztek parkolóhelyet biztosítani, most ott tartunk, hogy lakóegységenként kettőre is igény lenne. Ez nyilvánvalóan egy régi lakótelepen kivitelezhetetlen.
A fizetős parkolás a céges tulajdonban lévő, de részben magánhasználatú, vagy “hazajárós” autót használók számára fog változást jelenteni. Nekik mindenképpen fizetni kell, azonban ők vannak kevesebben és minden bizonnyal ki is fogják fizetni a céges szinten nem túl jelentős parkolási díjat. Ezzel viszont továbbra sem lesz több parkolóhely. A nagy lakótelepek parkolási problémáira olyan többszintes, koncentráltan elhelyezett parkolóházak építése jelenthet megoldás amelyek nem a zöldterület rovására épülnek. Ezek építése azonban nagyon költséges.
A DERKE szerint Debrecenben a P+R rendszernek a tervezett formában nincs számottevő realitása. Ennek több különböző oka is van. A tervezet arra alapoz, hogy a vidékről autóval érkezők a város szélén hagyják a járművüket és közösségi közlekedéssel folytatják tovább az útjukat. Azonban a bevezető utak jelenleg is túlterheltek, ezért például Józsa, Hajdúszoboszó, Vámospércs és Bánk felől is a külső szakaszokon is torlódások vannak. Már a tervezett városszéli P+R parkolók megközelíthetősége is problémás. A belső szakaszok pedig minden irányból túlterheltek, elég ha csak a Böszörményi út, Sámsoni út vagy a Mikepércsi út gyakran felmerülő problémáira gondolni. A közösségi közlekedés radikális előnyben részesítése nélkül, buszsávok hiányában gyakorlatilag senki nem fog átszállni közösségi közlekedésre egy P+R parkolóban.
Tételezzük fel, hogy megoldódik a közösségi közlekedés gyors eljutása a város szélén épített P+R parkolókból a város belsejébe. Ebben az esetben Debrecen relatíve kis mérete miatt az utazás utolsó néhány percére kellene átszállni. Az átszállás okozta időveszteséggel együtt így már messze nem lesz olyan vonzó közösségi közlekedésre átszállni. Ezen korlátok miatt csak egy szűk kör számára biztosít alternatív eljutási lehetőséget az átszállás. Az is gond, hogy a város szélén is limitált méretű P+R parkolókat lehet létrehozni. A nemzetközi gyakorlat is azt mutatja, hogy az ilyen P+R parkolók eleve kicsik, néhány száz jármű részére biztosítanak parkolóhelyet, amely töredéke a városba érkező forgalomnak.
Mindezek mellett a P+R rendszerek hatékonyságának még így is számottevő korlátai vannak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nem a gépjárművet rendszeresen használók váltanak közösségi közlekedésre, hanem a közösségi közlekedést használók váltják ki autóval az utazásuk azon részét, ahol rossz a közösségi közlekedéssel való ellátottság. Ez viszont kontraproduktív, hiszen pont nem a személygépkocsi használatot csökkenti.
A helyi lakosoknak nyújtott kedvezmény helyes irány, ugyanakkor a teljes ingyenesség, ráadásul lakásonként két jármű számára is példátlan. A belvárosi területek nagy részén, a mélygarázsokban jelenleg is lehet parkolóhelyet találni napközben. Több „magánparkoló” is üzemel, itt az ingyenes lakossági parkolás a magasabb normál parkolási díjak mellett jól tartható. Ugyanakkor a nagy lakótelepeken ez biztosan nem lesz sokáig tartható, hiszen most sincs elegendő hely. A lakótelepek azon belvároshoz közeli helyein, ahol nappal is problémás a parkolás, a helyi lakosoknak fenntartott parkolóhelyek kijelölése segíthet, azonban hosszabb távon elengedhetetlen lesz olyan parkolóházak építése, amelyek nem a jelenlegi zöldterület rovására épülnek és meglévő parkolóhelyeket lehet vele nagy számban kiváltani. Ez azonban rendkívül költséges megoldás.
A debreceni közösségi közlekedés a jelenlegi szintjén nem tud olyan mértékben vonzó lenni, hogy személygépkocsival történő utazás helyett tömegek számára használható alternatíva legyen. Nagyobb forgalomcsillapításra és több buszsávra lenne szükség.
A DERKE inkább az elővárosi települések vasútállomásainak közelében létrehozott P+R és B+R rendszerek létrehozását, továbbfejlesztését támogatja, mivel így már a bevezető út forgalmát is lehet csökkenteni azzal, ha az utasok eleve közösségi közlekedéssel, lehetőség szerint között pályán érkeznek az agglomerációs településekről. Ennek viszont az a feltétele hogy a jól szervezett elővárosi vasúti, vagy elővárosi villamos közlekedés legyen, amelyhez szintén jól szervezett helyi közlekedés tud kapcsolódni.
Komoly szemléletváltásra is szükség lenne minden érintett részéről, hogy a város fejlesztése során a város szerkezete is úgy épüljön meg és úgy épüljön át az minél kevésbé ösztönözzön személygépkocsi használatára.
Forrás: DERKE
