Előkészítő ülést tart 2024. október 2-án 8:30-kor a Debreceni Járásbíróság annak a hat vádlottnak az ügyében, akikkel szemben gyógyszerhamisítás miatt emelt vádat az ügyészség.
Az első-, a másod, a harmad-, a negyed- és az ötödrendű vádlottak 2021. év nyara és 2022. április hónap elején történő elfogásukig egymással együttműködve, szervezetten és rendszeres haszonszerzésre törekedve, olyan kereskedelmi hálózatot építettek ki, amelyben egymás között, valamint fogyasztóik részére túlnyomórészt Kamagra márkanevű potencianövelő szert forgalmaztak többek között Debrecen és Nyíregyháza területén.
A vádlottak egymástól kereskedelmi mennyiségű potencianövelő szert szereztek be és értékesítettek tovább a szintben alattuk lévő társuknak, valamint olyan fogyasztóknak, akik azt már nem értékesítették tovább, hanem saját maguk felhasználták. A vádlottak egymással tartották a kapcsolatot, amelynek során túlnyomórészt konspirált formában beszéltek, adták le megrendeléseiket, illetve beszélték meg a megrendelt potencianövelők átadásának helyét, idejét és módját.
Ezen túlmenően az elsőrendű vádlott a negyedrendű vádlottal előzetes megállapodásuknak megfelelően a Magyarországon nem engedélyezett Kamagra elnevezésű potencianövelővel szervezett formában történő kereskedés mellett tiltott teljesítményfokozóval is kereskedtek úgy, hogy egymással konspiráltan tartották a kapcsolatot és együttműködtek a tiltott teljesítményfokozók fogyasztók részére történő eladása érdekében. Ezen tevékenységük során sportteljesítmény fokozása érdekében anabolikus androgén szteroid vegyületeket tartalmazó teljesítményfokozókkal, és más készítményekkel kereskedtek, melyek tiltottak.
Az első- és az ötödrendű vádlottak egymással együttműködve egyfajta ellátási láncot hoztak létre, melynek során a szintben fölöttük lévő személy a megrendeléseket fogadta, majd annak megfelelően a megrendelt potencianövelőt és kisebb részben tiltott teljesítményfokozót az azt megrendelő vádlott társának leszállította.
A vádlottak rendszeres haszonszerzésre törekedve értékesítettek, illetve hoztak forgalomba Magyarországon nem engedélyezett gyógyszert, illetve tiltott teljesítményfokozó szereket – fogalmaz a vád.
Forrás: Debreceni Járásbíróság










Hozzászólások