Emberölés és magánlaksértés bűntette miatt emeltek vádat a gyanúsítottal szemben.
Vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen aki megölt egy idős asszonyt. A vádhatóság közleménye szerint
a vádlott nagyobb összegű adósságot halmozott fel, melyet nem tudott visszafizetni. Elhatározta úgy szerez pénzt, hogy a vele azonos borsodi településen lakó 74 éves, egyedül élő sértettől fog kölcsönkérni. A férfi 2022 december közepén, éjszaka elment az idős asszony házához, átmászott a kerítésen a hátsó lakrész bejárati ajtaján kopogtatott. A sértett kinyitotta az ajtót és kérdezte a vádlottat mit keres ott, aki mondta, hogy pénzre lenne szüksége. A sértett azt válaszolta nincs pénze, és felszólította, hogy hagyja el a lakást, mert értesíti a rendőrséget.
A vádlott azonban nem tágított, a polcról felvett egy 10 cm pengehosszúságú kést, azt a kezében tartva pénzt követelt az asszonytól, megfenyegette, hogy ha nem ad, akkor baj lesz. A sértett megpróbálta a lakásból kitolni a vádlottat, meglökte, közben folyamatosan kiabált, hogy hívja a rendőröket.
A vádlott erre többször nyakon szúrta. A sértett a szúrások ellenére még védekezett, dulakodott a vádlottal, mindketten földre kerültek, a vádlott leszorította és újból többször testszerte megszúrta.
A sértett ezután már nem tudott felállni, a vádlott viszont a földön fekvő nőt még tovább bántalmazta. Az elkövető a lakásban készpénz után kutatott, de semmit sem talált, így a sértettet hátrahagyva eltávozott az ingatlanból. A férfi minden terhelő bizonyítékot megsemmisített, a kést és a ruházatát otthonában elégette. A közlemény szerint a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, hogy a helyszínen meghalt.
Az ügyészség a büntetlen előéletű letartóztatásban lévő vádlottal szemben










Hozzászólások