Enyhe, szinte már tavaszias idő várható az ünnep alatt.

Idén is lemondhatunk arról, hogy hóesésben sétálunk az ünnepi vacsora után, ugyanis az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből kiderült, hogy karácsonykor, a legmelegebb órákban 14 Celsius-fok körül is alakulhat majd a hőmérséklet. Ez kicsit sem segít az ünnepi hangulatunkon. Holnap Debrecenben ugyan erős lehet a szél és akár még havas eső is előfordulhat, de a következő napokban már inkább enyhülés várható.
Szenteste napján, vasárnap nagyrészt erősen felhős vagy borult időre van kilátás. Kevés helyen fordulhat elő eső. Északon, északkeleten, illetve a hegyekben viszont akár havas eső, havazás is lehet. Hajnalra általában 0-6 fok közé hűl a levegő, a havas északkeleti tájakon mínusz 1 és mínusz 3 fok közötti hőmérséklet lehet. Kora délután többnyire 7-13 fok valószínű, de északkeleten néhány fokkal hidegebb lesz.
Karácsony első napján is inkább az esernyő kell majd a kézükbe, enyhe idő valószínű. A minimum 2-8 fok között várható, a maximum-hőmérséklet 8 és 15 fok között alakul. Karácsony második napján, kedden változóan felhős lesz az idő több-kevesebb napsütéssel.
Így már biztos, hogy idén nem készülnek olyan fotók Debrecenről, mint 50 évvel ezelőtt. Ha nosztalgiázni támadnak kedvük, ezt egy korrábi cikkükben megtehetik.
https://hajdupress.hu/cikk/idoutazas-ilyen-volt-debrecen-napra-pontosan-fel-evszazada










Hozzászólások