A National Instruments (NI) társadalmi felelősségvállalási irányelveivel összhangban, az NI Hungary Kft. szervezésében évente több mint 128 iskola mintegy négyezer diákja vesz részt az NI Mentor programban. A 2009 óta működő képzés célja, hogy bővítse a diákok természettudományos ismereteit, illetve megfelelő gyakorlati tapasztalatokat nyújtson számukra annak érdekében, hogy felfedezhessék, hogy az elméleten és a szimuláción túl valóban mit is jelent a mérnöki tevékenység.
Az amerikai cég debreceni leányvállalata hat évvel ezelőtt határozott úgy, hogy robotoktatási programját a határon túli iskolákba is elviszi. Az NI Hungary Kft. a 2012/2013-as tanévben már hat erdélyi magyar iskolát kapcsolt be az oktatási programjába és mintegy 60 ezer lej értékben adományozott 30 LEGO Mindstorms NXT-G robotot. Az iskolákat és diákokat NI mentorok is támogatták a grafikus programnyelv minél sikeresebb elsajátításában, így többször is nyertek a Debrecenben szervezett Kutatók Éjszakáján rendezett robotversenyeken.
Az NI Hungary Kft. a 2017/18-as tanévben jelenleg négy határon túli iskolával működik együtt az NI Mentor program keretében:
- Füleki Gimnázium, Szlovákia
- Pázmány Péter Gimnázium Szlovákia
- Ady Endre Líceum Nagyvárad, Románia
- Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum Szatmárnémeti, Románia
Ezekben az intézményekben már 2-3 éve tart a grafikus programnyelv elsajátítása. A szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum három éve vesz részt a programban. Az intézmény 2017. szeptemberétől indította el 3 éves szakmunkásképző elektronika és automatizálás területére szakosodott osztályát. Az NI Hungary Kft. mostani adományozása révén az iskola oktatási laboratóriumának eszközparkját bővíti. Az eszközadományozás összértéke megközelíti az 1 000 000 Ft-ot.
Az NI Mentor programról:
Hazánk versenyképességét is érinti az a világszerte megfigyelhető tendencia, hogy egyre kevesebb fiatal választja a műszaki és természettudományos életpályákat. A mérés- és irányításautomatizálás terén vezető National Instruments vállalatcsoport ezért is tartja kiemelten fontos társadalmi küldetésének, hogy mérnökökből és tudósokból álló ügyfélkörével szerzett tapasztalatát a jövő újítói javára fordítsa.
A debreceni gyártó- és szolgáltató központ ezért 2009 óta folyamatosan bővíti Magyarországon egyedülálló Mentor programját. Ennek keretében önkéntes mentorai szakmai tudásával és a legmodernebb oktatási célra kifejlesztett eszközökkel támogatja a csatlakozó általános és középiskolákat. A program célja, hogy életkoruknak megfelelő, gyakorlatias kihívásokon keresztül vezesse be a fiatalokat a műszaki tudományok világába, és sikerélményekkel motiválja őket a mérnöki és tudományos karrierek választására.
Az NI világszerte alkalmazott LabVIEW szoftverén alapuló grafikus programnyelv ikonok kombinálása révén, sokkal egyszerűbb módon teszi lehetővé akár igen bonyolult parancssorok megírását is, mint más programnyelvek. Azokban az alapfokú és középfokú oktatási intézményekben, ahol évek óta eredményesen működik az NI Mentor program, egyre több fiatal érdeklődik a természettudományok iránt. Az NI reményei szerint az idejében megszólított fiatalokból lehetnek a jövő újítói, akik technológiai áttörések révén megoldásokat találhatnak globális problémáinkra és mindenki életminőségét javíthatják.
„Az NI Hungary Kft. 2012 és 2018 között hét erdélyi magyar iskolát kapcsolt be az NI Mentor oktatási programjába és összesen 5 millió forint értékben adományozott eszközöket a grafikus programnyelv minél sikeresebb elsajátítása érdekében” – mutatott rá Dr. Ábrahám László, az amerikai cég debreceni gyártó- és szolgáltató központjában megrendezett sajtótájékoztatón. Az NI Hungary Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a National Instruments 2009 óta folyamatosan bővíti a Magyarországon egyedülálló Mentor programját. Ennek keretében évente több mint 128 iskola mintegy négyezer diákja vesz részt a képzéseken. A szakember szerint annak köszönhetően, hogy a diákok játékos formában elsajátíthatják a grafikus programnyelv használatát, azt is megtapasztalják, hogy az elméleten túl milyen vonzó a gyakorlatban a mérnöki tevékenység, amely akár pályaválasztásukat is meghatározhatja. „Az Európai Unió határain belül pedig ma már könnyen vállalhat munkát egy szatmárnémeti iskolában végzett fiatal is” – tette hozzá Dr. Ábrahám László.
„Jelenleg 40 önkéntes mentor támogatja folyamatosan szakmai tudásával a projekthez csatlakozott iskolákat” – hangsúlyozta Héjja Ferenc, az NI Hungary Kft. R&D tesztfejlesztési csoportvezetője. A szakember, aki maga is mentorként dolgozik, elmondta, hogy a National Instruments társadalmi felelősségvállalási irányelveivel összhangban határok nélkül népszerűsítik a mérnöki életpályát. A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákjaival és tanáraival három évvel ezelőtt kerültek kapcsolatba. Az Erdélyben végzett munka már érezteti jótékony hatását, egyre jobban szerepelnek a határon túli magyar iskolák a különböző robotprogramozási versenyeken, legutóbb a Debrecenben szervezett Kutatók Éjszakáján szervezett megmérettetésen bizonyították magas felkészültségüket.
Ádámkó István Csaba, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója elmondta, hogy az NI Mentor program hatására döntöttek úgy, hogy érdemes bevezetni a szakképzést egy egyházi intézményben is. A szatmárnémeti iskolában 2017. szeptemberétől indították útjára a 3 éves szakmunkásképző elektronika és automatizálás területére szakosodott osztályt, amelynek óriási sikere van. Az NI Hungary Kft. közel 1 millió forint értékű adománya is a szakoktatást fogja segíteni, amelyet külön megköszönt az iskola fenntartója, Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke nevében is.
Csapó-Ilyés Attila, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatóhelyettese bejelentette, hogy a képzésben harminc diák vesz részt, de ennél jóval nagyobb rá az igény. A tanulók közül már sokan elsajátították az NI világszerte alkalmazott LabVIEW szoftverén alapuló grafikus programnyelvét, amely az ikonok kombinálása révén egyszerűbb módon teszi lehetővé akár igen bonyolult parancssorok megírását is. Ennek kapcsán a debreceni sajtótájékoztatón egy rögtönzött bemutatót is tartott robotok segítségével a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum két fiatal tanulója, Havas Panna és Ghiurutan-Bura Péter.










Hozzászólások