Születésnapi nagykoncert az Arénában, 9 bemutató, 420 előadás és közel 90.000 néző – sűrű, sikeres évadot zárt az Örkény István szánház. Az társulat évadzáró ülésen átadásra kerültek a társulati díjak. Közel 2000 beérkezett nézői szavazat alapján, a közönség Hajduk Károlynak ítélte oda a Pünkösti Andor-díjat. A közönségdíj mellett átadták a Doktor Varsányiné-díjat is, amit a társulat belső szavazással ítél oda annak a nem színész dolgozónak, aki a saját területén a legtöbbet tette a színház működéséért. Az elismerést Kákonyi Árpád zenei vezető vehette át. Az eseményen Polgár Csaba művészeti vezető köszöntötte Zsigmond Emőkét, aki az évadban legtöbbször, 123 előadásban lépett színpadra, valamint a nyugdíjba vonuló kollégákat: a színház két alapító tagját, Csuja Imrét – aki új szerepeket nem vállal, de futó előadásait megtartja –, illetve Horváth József világosító-karbantartót, akit Für Anikó Petrik György szerzeményével köszöntött dalban.
A színház munkatársai köszönetet mondtak a távozó munkatársainknak is, hiszen Kákonyi Árpád zenei vezető és Jéger Zsombor is elbúcsúzik a társulattól.
Forrás: Facebook/Örkény István Színház










Hozzászólások