Több mint 60 irodalmi alkotás műfordítása érkezett a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Művészeti Központ és az egyetemi színtársulat, a DESzínház közös, a kortárs nemzetközi drámakiadás jobb megismerésére harmadik alkalommal meghirdetett „egy sima – egy fordított” felhívására.
A feladat bármely nyelvből, magyarul még meg nem jelent, szabadon választott, az utóbbi harminc évben kiadott dráma szövegének, vagy szövegrészletének fordítása volt, legfeljebb 20 ezer karakter terjedelemben. A kiírás egyik fontos eleme, hogy kizárólag olyan fordítók jelentkezhettek, akiknek ezt a munkát nem hivatás-szerűen végzik.
Az „egy sima – egy fordított” műfordítói pályázat a DE BTK Művészeti Központ és a DESzínház egyik zászlóshajó projektje, ami szakmailag unikumnak számít és máris nagy megbecsülés övezi
mondta a hirek.unideb.hu portálnak Lakó Zsigmond.
A központ igazgatója kiemelte: a program célja a kezdő műfordítók támogatása, egyben izgalmas külföldi drámák felkutatása, ami hatalmas segítséget nyújthat a színházi szakemberek számára is. Bár a még csak most zárult a jelentkezési határidő, már gondolkozunk a folytatáson, amelyben a pályázat kereteinek bővítését is tervezzük, lehetővé téve profi műfordítók részvételét is – tette hozzá az igazgató.

Jelenleg a pályázatok érvényességét, a formai követelmények meglétét vizsgálják a bírálók, akik kiemelt fordítanak arra is, hogy valóban az adott mű első magyar fordítása-e a beérkezett pályázat.
Ez utóbbihoz nagy segítséget jelentenek a Debreceni Egyetem idegen nyelvet oktató tanszékeinek munkatársai, hiszen a fordítások eredetije angol, finn, francia, horvát, német, orosz, román, spanyol, svéd és ukrán nyelvű. Újdonság, hogy az idei megmérettetésre szerb irodalomból vett mű magyar átirata is érkezett.
Az eredményhirdetés – amelynek a Csokonai Színház ad majd otthont – a tervek szerint május elején lesz egy felolvasószínházi előadás keretében.
Forrás: DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont – BZs
Hozzászólások