Idén is kiemelt figyelmet fordított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a permetezésre szolgáló növényvédő gépek időszakos műszaki felülvizsgálatát végző állomások ellenőrzésére. Arra irányultak a célzott helyszíni vizsgálatok, hogy az állomások betartják-e a jogszabályokban és a vonatkozó szabványokban előírtakat. Öt esetben bírságoltak a növényvédelmi felügyelők – közölte a Nébih.
Tizenöt felülvizsgáló állomáson tartottak helyszíni ellenőrzést a Nébih növényvédelmi felügyelői. Főleg olyan állomásokat ellenőriztek, amelyek korábban több mint 150 db permetezőgép műszaki felülvizsgálatát végezték. Továbbá a termelői és egyéb visszajelzések alapján esetlegesen felmerülhettek problémák a tevékenységükkel kapcsolatban.
A szakemberek több hiányosságot is felfedeztek. Gyakran előfordult, hogy az állomások nem, vagy csak részben teljesítették azt a kötelezettségüket, hogy a felülvizsgált növényvédelmi gépekről – a megfelelőséget igazoló matrica és az azonosító tábla – dátummal és GPS-koordinátával ellátott fotókat készítsenek és megőrizzék azokat. Emellett egyes helyszíneken hiányzott a jogszabályok által előírt kármentő eszköz, vagy a meglévő eszközök nem voltak kalibráltak. Előfordult, hogy a gépek vizsgálata –konkrétan a fúvókák szórásteljesítményének mérése és a mérési eredmények értékelése – nem a vonatkozó szabványok szerint történt.
A vizsgált állomások közül kilencnél csak kisebb hibákat talált a hatóság, így ezeknél nem volt szükség további intézkedésre. Hat állomásnál azonban komolyabb hiányosságok miatt hatósági eljárás indult. Ez utóbbiak közül egy állomáson bírság kiszabására nem volt szükség, de az ellenőrzések keretében rögzített,
hibákat, illetve hiányosságokat megadott határidőre ki kellett javítania, illetve pótolnia kellett az érintett állomásnak.
Öt felülvizsgáló állomás esetében növényvédelmi bírságot szabott ki a Nébih. Emellett az érintett állomásokat kötelezte a feltárt hibák, illetve hiányosságok javítására, pótlására. Az öt állomás vonatkozásában a bírság összesen több mint 1.000.000 forint volt.










Hozzászólások