Erősnek nevezte a technológiai és ipari miniszter a hazai össztermék 25%-át előállító, 180 000 embert foglalkoztató járműipar helyzetét a Debrecen Drive autó- és járműipari kiállításon tartott konferencián szombaton.
Palkovics László az ágazat céljairól szólva a magyarországi járműgyártás további erősítését, hatékonyságának javítását, a high-tech gyártási és terméktartalom, illetve a hazai hozzáadott érték növelését jelölte meg.
Utóbbi kapcsán cáfolta, hogy Magyarország összeszerelő üzem lenne, mint kifejtette: egyre több külföldi vállalat növeli a kutatás-fejlesztési elemeket Magyarországon, amit jól jelez, hogy mintegy 15 000 mérnök dolgozik e területen.
A tárcavezető a Csak az elektromos a jövő? Az automobilizmus újra válaszút előtt címmel tartott előadásában komoly kihívásnak nevezte, hogy az Európai Tanács 2015 és 2030 között 37,5%-os szén-dioxid-csökkentést határozott meg.
Ennek érdekében a járműiparban zajló technológiai váltásnak nem az egyetlen útját jelentik az elektromos hajtásrendszerek – mondta. Szorgalmazzák olyan új alternatív hajtásformák kialakítását, mint a hidrogén felhasználása ezen a területen, vagy a szintetikus üzemanyagok alkalmazása a belsőégésű motorokban. E folyamat részeként elkészült a kormány hidrogénstratégiája – fűzte hozzá.
Palkovics László azt mondta, Magyarország élen jár Európában a jövő közlekedését tekintve: céljuk, hogy minden gyártó Európa legjobb tesztpályáján, a Zalazone-on tesztelje járműveit, 2030-ra az összes német prémiumgyártó – Audi, BMW, Mercedes – gyárt és fejleszt hazánkban.
A technológiai és ipari miniszter kitért az autóbuszgyártás visszaállítására, jelezve, hogy 2030-ra szeretnék elérni, hogy a buszok 70%-a hazai gyártású legyen. Meggyőződésének adott hangot, hogy a négy hazai gyártó bármilyen típusú autóbusz előállítására képes.
A zöldmobilitás kapcsán a tárcavezető megjegyezte: Magyarországon a szén-dioxid-kibocsátás 20%-a a közlekedésből ered, ezért az autóbuszprogram keretében 350 elektromos meghajtású autóbuszra írtak ki pályázatot a napokban.
A Debrecen Drive autó- és járműipari kiállítást a járvány miatti két év kényszerszünet után második alkalommal rendezik meg a hétvégén a debreceni Nagyredőben.
Több mint 50 000 négyzetméteren 500 különböző jármű és számtalan program várja az érdeklődőket a gyereknapi hétvégén.
Forrás: MTI
Hozzászólások