A Budapest–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonalon augusztus 30-ig Püspökladány és Ebes között pályakarbantartási munkákat végeznek. Egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Augusztus 22-től 31-ig Debrecenből a Nyugati pályaudvarra 2:28-kor induló vonat helyett pótlóbusz indul 1:54-kor Püspökladányig, illetve a Nyugatiból 22:28-kor induló sebesvonat helyett Püspökladány és Debrecen között szállítja pótlóbusz az utasokat.
A Debrecen–Füzesabony vonalon december 14-ig módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok, illetve Balmazújváros és a megyeszékhely között pótlóbuszok szállítják az utasokat.
A személyszállítás mintegy 8 hónapos autóbusszal történő helyettesítése a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet fejlesztésével összefüggő kavics- és kőszállítások miatt szükséges. A szállításokat végző Rail Cargo Hungaria (RCH) a ki- és átrakodásokhoz a macsi megállóhely teljes vágánykapacitását igénybe veszi. A vasúti kőszállítás révén legalább 22 ezer nehézgépjármű folyamatos közlekedtetésétől mentesül a közúthálózat.
A munkálatokat régészeti feltárások előzték meg, melyek sikeres lezárását követően május 2-tól megkezdődött a kőszállítás. A tervezett munkák idején – a stabil menetrend és a kiszámítható csatlakozás biztosítása érdekében – a pótlóbuszok menetideje Debrecen és Balmazújváros között csak minimálisan változik a vonatokéhoz képest; a kényelmes átszállásra tíz perc áll majd rendelkezésre. A Debrecenből Hortobágyra 13:55-kor és a Hortobágyról Debrecenbe 15 órakor induló vonat helyett a teljes útvonalon pótlóbusz szállítja az utasokat, a buszok Kónya megállóhelyen nem állnak meg. Ez a vonatpár, illetve helyettük a pótlóbusz június 14-től szeptember 2-ig közlekedik munkanapokon. A pótlás során kerekesszékkel való utazásra is lesz lehetőség, ehhez – az eddigi gyakorlatnak megfelelően – legalább 48 órával előbb értesíteni kell a vasúttársaságot.
Román vasúti pályafelújítás miatt augusztus 24-től 28-ig a Dacia nemzetközi vonatpár kerülő útvonalon, Szolnok–Püspökladány–Biharkeresztes érintésével közlekedik. Az Ister nemzetközi vonatpár Budapest-Keleti és Bukarest közötti kocsijait a Corona nemzetközi InterCity vonat továbbítja Szolnok–Püspökladány–Biharkeresztes útvonalon.










Hozzászólások