„Béremelést, ne szemfényvesztést!” címmel tart tüntetést az Egységes Diákfront (EDF), a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a velük szövetséges Fridays For Future, aHang és Civil Bázis szervezetekkel, a tüntetők a Belügyminisztérium előtt gyülekeztek.
A 24.hu cikke szerint a Belügyminisztérium mellett felállított színpad előtt, a Széchenyi tér gyepén kezdtek gyülekezni a tüntetők, akik néhány százan lehetettek.
Az EDF szerint olyan ponthoz érkeztünk, amikor nyomást kell gyakorolni a kormányra, mivel szerintük az ügyéért folytatott több éves küzdelem eddigi legnagyobb részsikerével, a tanárok béremelésével kezdett el „szórakozni”. Az oktatási mozgalom az utóbbi időben a tanárok béremelésével és a kormány szuverenitásvédelmi konzultációival kampányolt, miután októberben levezényelték a 7igenes – a kúria ellenállása miatt alternatív módon tartott – népszavazást.
Kiderült ugyanis, hogy a tanárok 32,2 százalékos januári béremeléséről szóló rendeletben nincs szó a szakképzésben oktatókról: így jelen állás szerint nem lehet tudni, hogy az érintettek a pedagógusoknak régóta ígért, a kormány által az uniós pénzek megérkezéséig halogatott fizetésemelésből mennyiben részesülnek. Noha Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter korábban arról beszélt, hogy a béremelés a tanárokra, az óvónőkre és a szakképzésben oktatókra is vonatkozik.










Hozzászólások