Debrecenben emeltek vádat ellene közokirat-hamisítás miatt.
Meglepő, ám kevésbé hatásos csellel próbálta átverni a határőröket egy lengyel férfi, akivel szemben most emelt vádat közokirat-hamisítás miatt a Debreceni Járási Ügyészség. A vádhatóság közleménye szerint,
június 8-án, 3 órakor a lengyel állampolgárságú vádlott a nyírábrányi határátkelőhelyen kívánta elhagyni Magyarországot az általa vezetett tehergépjárművel. A jármű műszaki érvényessége azonban több mint három hónappal korábban lejárt, ezért a vádlottat nem engedték át a határon és érvénytelen hatósági engedéllyel közlekedés miatt helyszíni bírságot is kiszabtak vele szemben.
A férfi nem tett le arról a szándékáról, hogy átlép a határon, így cselhez folyamodott. Teherautójával Debrecenbe ment, és megállt egy benzinkúton.
Beszínezett egy lengyel pénzérmét, amivel körbélyegzőhöz hasonlító lenyomatot készített a járművének forgalmi engedélyébe, majd saját kezével beírta a műszaki érvényesség időpontjához szükséges dátumokat.
Az elkövető egy másik határátkelőhöz ment, 10 óra 25 perckor Létavértesnél jelentkezett kilépésre Románia irányába és az ellenőrzéskor átadta az általa hamisított okmányt.
A határőr észlelte, hogy a forgalmi engedély pecsétje hamis, ezért a vádlottat előállították, okmányát pedig lefoglalták.
A Debreceni Járási Ügyészség büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratában indítványozta, hogy a Debreceni Járásbíróság felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki, a rendőrök által lefoglalt okmányt pedig küldje meg a kiállító lengyel hatóságnak.










Hozzászólások