A hajdúhadházi rendőrök vádemelési javaslattal fejezték a nyomozást azzal a 42 éves férfival szemben, aki két autóbusz ajtajának üvegét is betörte, az egyik járműből pedig ellopta az indítókulcsot és a pénztárgépet.
Idén január 22-én 22 óra körül a rendőrök Hajdúhadházon, a Radnóti utcán járőröztek, amikor felfigyeltek egy gyalogosra, aki a vállán egy pénztárgépet cipelt, amelyből lógtak a vezetékek. A férfi a járőrök láttán hirtelen futni kezdett, azonban elfogták és igazoltatták. A nyomozók megállapították, hogy L. Attila az elfogása előtt pár perccel betörte az egyik Munkácsy Mihály utcában parkoló autóbusz hátsó ajtajának üvegét, a járműből pedig eltulajdonította a pénztárgépet és egy indítókulcsot. A férfi a Dorogiás utcában is betörte az egyik ott parkoló autóbusz hátsó ajtajának üvegét, a járműből azonban nem vitt el semmit. A rendőrök a 42 éves helyi lakost előállították a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.
A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsítottal szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.









Hozzászólások