A 2018-as év utolsó nagy romantikus vígjátékaként hirdetett Pizzarománc című filmnek sem a rendezőjét, sem pedig a szereplőit nem kell bemutatni a mozikedvelő közönségnek. Az alkotás annak a Donald Petrie-nek a legújabb „dobása”, akitől sokan rajongásig szeretik a Beépített szépség vagy a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt című filmeket, a szereplők esetén pedig nemcsak a két főhőst, de a mellékszereplőket is ismerőseinkként fogadjuk.
A romantikus vígjáték két fiatalját, Nikkit és Leót Emma Roberts és Hayden Christensen alakítja. S azt mindenképp le kell szögezni, hogy az ő „cukiságfaktoruk”, vagyis a tökéletes külsejük valóban tökéletesen illik egy meglehetősen csöpögősre sikeredett romantikus komédiához. A két fiatal sorsa gyerekkoruk óta összefonódik, ugyanis Toronto városába egy kis Itáliát csempészve (az eredeti filmcím egyébként ez: Egy kis Itália), a családjaik kezdetben közösen működtetnek egy pizzériát, hogy azután az apák (Vince – Gary Basaraba és Sal – Adam Ferrara) között elmérgesedjék a helyzet, és mire Nikki egy londoni tanulmányútról visszatér Torontóba, az egyetlen pizzéria helyett már kettő helyezkedjék el ugyanott, s az apák mint étteremvezetők egymás legnagyobb riválisai legyenek. A lány fiú iránt gyermekkoruk óta érzett szerelme azonban mit sem változott és enyhült az idők során, amely szerelmi érzés kibontakozását egyfelől az apák „csatája”, másfelől az is megnehezíti, hogy Leo bizony nagy népszerűségnek örvend a helyi lányok körében.
A rövid szüzséismertetőmből talán már kiderült: egy rendkívül klisészerű, a „végét az első filmkockától tudni lehet” mozival állunk szemben, amely egyébként arra tökéletes, hogy az év vége felé közeledve az egyre fáradtabb embereknek laza és kellemes kikapcsolódást nyújtson, de sajnos többet nem várhatunk tőle. Ami azért elszomorító, mert van egy-két szála a filmnek, amit sokkal jobban – azaz kevésbé elcsépelt és kiszámítható módon – ki lehetetett volna bontani. Például nyilván nem véletlen, hogy Torontóba azért csempész be a rendező egy kis Itáliát, mert a fiatalok története az apák között dúló viszály miatt „hajaz” a szintén Itáliában játszódó Rómeó és Júlia történetére.
Csakhogy ezt is rendkívül egyszerű módon teszi: hiszen az erkélyjelenet nem más, minthogy Leo egy pizzával a kezében mászik fel egy létrán Nikkihez az egyik éjszaka kellős közepén, s az is túl egyszerű párhuzam, ahogyan Nikki nagymamája (akit a Bazi nagy görög lagziból ismert Andrea Martin alakít), a shakespeare-i dajkát idéző módon szurkol és falaz a fiatal szerelmeseknek. Tehát a Shakespeare-dráma áthallásaihoz se kell túl sok ész, s amit ki lehetne belőle hozni – lévén, hogy itt sem a két anya (Dora – Alyssa Milano és Corrine – Jean Seymour), sem pedig a nagyszülők, az összejövőfélben lévő Nikki-nagymama és Leo-nagypapa (a Leon, a profiból ismert Danny Aiello) nem haragszik egymásra, sőt – az háttérben marad. Pedig a nagyszülőket alakító színművészek a filmbéli fiaik makacs harca miatt szintén nagyon jól játsszák a bujkálós szerelmeseket, sőt, azt kell mondjam, szerethetőbb karakterek, mint a fiatalok. Akikről úgyis tudjuk, hogy mi fog velük történni.
Egy kis csetepaté, egy kis pizzasütő-verseny után úgyis egymáséi lesznek. Különösebb csavarok nélkül. Így az, aki ki akar kapcsolódni, s nincs kedve túl sokat gondolkodni azon, amit a filmvásznon lát, na meg az, aki szereti a romantikus történeteket, annak ajánlom a Pizzarománc című filmet. Az Apolló moziban meg lehet tekinteni.
Gyürky Katalin
Hozzászólások