Hiába volt a keddi megbeszélésen egyetértés a portugál edző menesztéséről a DVSC labdarúgócsapata igazgatótanácsában, Leonel Pontest szerződés köti a klubhoz, a menesztése esetén pedig akkora összeget kellene kifizetni neki és a vele együtt érkező portugál segédedzőknek, amekkorát nem akar az egyesület magára vállalni – a Nemzeti Sport információi szerint nagyjából 261 millió forintról van szó.
A nyáron jóval kevesebb pénzért meneszthetnék, ezt nyilván az edző is tudja, akivel egyelőre nem sikerült megegyezni a szerződés felbontásának részleteiről. A klub elküldené, ő maradna, a megoldást egy olyan lelépési összeg jelenthetné, amely mindkét félnek megfelel. Az idő azonban a kiesés elől menekülő klubot sürgeti, elvégre edzőjelöltekből nincs hiány, és nyilván az lenne a legjobb, ha az új vezetőedző minél többet tudna készülni a csapattal a világbajnoki selejtező miatti szünetben – írja az nso.hu.
A keddi ülésen lehetséges utódként szóba került a DVSC történetének legsikeresebb edzője, az őszi szezonban már két győztes összecsapás erejéig beugró Herczeg András, aki Kondás Elemér távozása és Leonel Pontes érkezése között irányított, azonban mint azt a hajdupress.hu megírta, a korábbi sikertréner, az akadémia vezetője egy súlyos betegségen van túl, éppen csak. Így aztán nem biztos, hogy tudja/akarja vállalni a kiesés elleni stresszes küzdelmet.
Ettől függetlenül még van esély arra, hogy a következő, április 1-jén esedékes Vasas elleni idegenbeli bajnokin ő irányítja a DVSC-t, vagy éppen Selymes Tibor, de az szinte biztos, hogy nem Pontes ül majd a padon. Csak kérdés, ki fizet, és mennyit.










Hozzászólások