Értékes ponttal térhetett haza a DSZC-Eötvös DSE női röplabdacsapata, amely ötszettes mérkőzésen maradt alul Szolnokon az NB II felsőházában.
A debreceniek évek óta nem tudtak pontot szerezni a Tisza-parti együttes ellen, így ezúttal sem ők számítottak esélyesnek. A mérkőzés előtt az volt a cél, hogy bátor, kezdeményező játékkal nehezítsék meg a hazaiak dolgát.
Az első szettben a DSZC-Eötvös DSE jól küzdött, de ez csak tisztes helytállásra volt elegendő. A második játszma viszont remekül indult a hajdúságiak számára: Karczub Grétáék már 7:1-re, majd 12:2-re is vezettek. A Szolnok ugyan felzárkózott, de a végjátékot a debreceniek bírták jobban, így egyenlítettek.
A harmadik szettben ismét a vendégek kerültek előnybe, ám a hazaiak újra visszakapaszkodtak, de minimális különbséggel nyerte a szettet a DSZC-Eötvös. A negyedik játszma is szorosan alakult, de ezúttal a Szolnok kerekedett felül, így következhetett a döntő szett.
A rövidített játékrészben a házigazdák hamar nagyobb előnyt építettek ki. Veress Petráék ugyan még faragtak a hátrányukból, a győzelmet azonban már nem tudták megszerezni.

A DSZC-Eötvös DSE így vereséget szenvedett, de a mutatott játék és a megszerzett pont mindenképpen biztató a folytatásra. A debreceniek legközelebb november 8-án, 17 órától a veretlenül listavezető Gödöllőt fogadják a DSZC Kereskedelmi Technikumban.










Hozzászólások