A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Debreceni Rendőrkapitányság rablás bűntett és közokirattal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást két helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint egy férfi még 2019. augusztus 14-én 20 óra körül Debrecenben, a Tükörszív utcán ellökte a sértettet, majd tőle elvette a táskáját. A gyanúsítottak ezt követően kivették a táskában lévő készpénzt és elhagyták a helyszínt.
A rendőrök adatot gyűjtöttek, amely eredményeként rövid időn belül azonosították a 24 éves férfit és 21 éves női társát. Az egyenruhások a helyi lakosokat elfogták és előállították, gyanúsítotti kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.
Hozzászólások