Harmadik helyezést ért el a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszerészi Kémia Tanszék PhD-hallgatója, Petróczi Ferenc Dániel a Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Biológiai Munkabizottsága által rendezett Zechmeister László előadói versenyen. A fiatal kutató ezzel elnyerte a Zechmeister László díjat.
Az unideb.hu cikke szerint a kétfordulós verseny a kémia és a biológia határterületén végzett kutatásokra fókuszált, melyen doktorandusz és doktorjelölt hallgatók vettek részt. A döntőnek Budapesten, a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpontja adott otthont.
A döntőbe jutott tizenöt versenyzőnek tízperces, vetített illusztrációkkal kiegészített előadás keretében kellett bemutatni kutatási eredményeit, amit ötperces kérdés-felek követett. A szakértők egyebek mellett azt értékelték, mennyire újszerű az adott kutatás, milyenek az elért eredmények, de az is számított, milyen az előadás kommunikációs szempontból. Ezek alapján Petróczi Ferenc Dániel harmadik helyen végzett, amivel kiérdemelte a Zechmeister László díjat.
(Sajtóközpont/HP)
Fotó: uznideb










Hozzászólások