A rendezvényt a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Világgazdasági és Nemzetközi Kapcsolatok Intézete szervezte a debreceni Europe Direct Irodával közösen. A Böszörményi úti campuson tartott rendezvényen a kar másod- és harmadéves alapszakos hallgatói vettek részt, akik az európai uniós ismeretek tantárgy keretében már egy félévet tanultak az EU rendszeréről. A „Párbeszéd a hallgatókkal Európa jövőjéről” című előadáson Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője beszélt az európai intézmények működéséről, a döntéshozatali folyamataikról.
– Az Európai Unió mindannyiunk életét befolyásolja. Az uniós közösségnek köszönhető az, hogy az EU területén béke van, az egységes piacnak, hogy fejlődik a gazdaságunk. Nagyon sok támogatás érkezik különböző alapokból Magyarország, Debrecen és azon belül az egyetem fejlesztéséhez is. Az uniós döntésekben, jogszabályok megalkotásában pedig mindig részt vesz a választott magyar politikus. Ezzel együtt azt tapasztaljuk, hogy mindenkinek egy kicsit távolinak tűnik ez az egész rendszer. Ezt a falat próbáljuk ledönteni azzal, hogy közvetlenül találkozunk egyre több polgárral, egyetemi hallgatóval, hogy beszélgessünk velük a munkánkról és meghallgassuk a véleményüket – tájékoztatott Zupkó Gábor, aki az Alföld Televízió stúdiójában is járt: a vele készült interjút kedden láthatják az Alföld Tv-n.
(Unideb, HP)










Hozzászólások