Rémálomnak indult az egész. Hajnali kelés, „szendó” gyártás, rohanás, utazás, időpontok, papírok, ügyintézés. Már-már félve kér segítséget helybélitől az idegen, fejében azzal, hogy „remélem, nem lesz bunkó”.
Érdekes az, amit tegnap Egertől kaptam. Abba városba inkább kirándulni szeretek menni, hivatalos dolgom sosem volt még ott, most ezen is túlestem. Óránként 250-ért az árnyék és a járőröző biztonsági őrök vigyázó szeme is jár a parkoláshoz, ez azért nem rossz pont, mindenképp meglepő a debreceni ár-értékhez képest…
Elértem a célobjektumot, ahol még sosem voltam, bizalmatlanul lépek a mogorva őrhöz, gondolván, biztosan leráz azzal, hogy tudnom kellene, amit nem tudok, de nem, nagyon nem. Elmagyaráz, elkísér, segít; normálisan, higgadtan, korrekten, pedig biztosan nem csak ez a dolga.
Intézem az ügyem, mosolygós, kedves emberek, emberi hangnem, semmi flegmázás, semmi bunkózás, semmi felsőbbrendűség. Kár, hogy debreceniként ez feltűnik.
Percek alatt félig elintéztem mindent, volt még a másik ügyemig vagy másfél óra, de sebaj, irány a város, a gyönyörű dimbes-dombos, zegzugos Eger, Marcipánia, Dobó tér meg a többi. Nyüzsgés, zsivaly, turisták, ételek, illatok, borok, tisztaság: maga a csoda, kész kis ékszerdoboz.
Kora délutánra minden ügyemet elintézem az idegen városban, idegenek idegen mosolyai közt.
Pokoli módon rám tör az éhség, jól tudom, így nem bírom ki hazáig, szendvicseim valahol a belekben, időm nincs éttermet vadászni, pénzem sincs, hogy éttermezzek, valami ócsó és gyors kéne, de azonnal.
Tudtam, hogy nem jöhetek haza bor nélkül, Szépasszonyvölgy útba esik, ott meg ugyebár rengeteg finomság van, megszületik a döntés: majd ott eszek valami gyorsat, de szigorúan csak miután megszereztem a bort.
Tévedtem, ott ugyanis nincs ilyesmi. Kedvesen invitált a fiatal pincér az egyik teraszosba, ahonnan cigánypecsenye illata szállt kifelé, de mondtam neki, hogy az nekem most nem jó, nekem valami azonnalos, elviteles megoldás kellene, de nagyon. Vérmedve módjára eldöntöm, hogy a leggyorsabb lesz, ha az autós gyorséttermet választom: lehet, hogy egészségtelen, de legalább haladós, az autóban meg ugye enni éppen még lehet menet közben. Elképzelésemet azonban rögtön keresztülhúzta az az aprócska körülmény, hogy Egerben nem nagyon lehet ilyet találni.
Kezdtem morcos lenni, az idő telik, már taposni kéne hazafele, én meg még mindig drive-ot keresek, így meguntam a keresést, szerencsére elindultam haza. Szerencsére.
Eger peremén megtaláltam magát a csodát. Szerény kis faház, néhány asztal a ház mellett, gyermekkorom csodálatosan zseniális, egyszerű, szocreál büféit idézte még a viaszosvászon terítő is. Az volt kiírva: csülkös, tojásos ételek, hurka, kolbász, hamburger. Tudtam, hogy most vagyok igazán jó helyen, ez lesz az én Mekkám. Igazam volt. Gyönyörű hurkák és kolbászok szemeztek velem szemtelenül, de tudtam, hogy azt az autóban képtelen leszek megenni, így hát hambit kértem, és itt jön a lényeg: hambi nem volt, jóság, emberség viszont igen. Mondhatta volna ugyanis a 60-as hölgy, hogy „sajnálom, nincs”, de ő sem, én sem értem volna be ezzel a válasszal. Tudom, hogy eladó, tudom, hogy érdeke, hogy adjon valamit, de azért mégis egyértelműen éreztem, hogy ezek nekem most és azonnal enni akarnak adni.
Előbukkant a pult alól egy fiatalabb fickó, s azt kérdezte: „egy rántott húsos szendvics jó lenne? Friss zsömlénk van, kérhet bele uborkát vagy vegyes vágottat. Megfelel?”
Természetesen a kedves gesztusra csakis igen lehetett a válasz, olyat láttam, amit még étteremben, büfében soha. Nem ám a fagyasztott szutyok szolgált húsként, nem a hamburgerpogácsának csúfolt ipari hulladék zuttyant a forró olajba, hanem kifeszített tenyérnyi, gyönyörű karajszelet, ott, a szemem láttára panírozta be, és sütötte meg a húst. Amikor perceken belül kezembe vettem szerénynek tűnő, ám kolosszális, 400 forintos uzsonnámat, még éreztem a sercegést, ami a házi savanyúság illatával együtt lepte be az egész autót.
Forró volt, friss, zamatos, olyan, amilyet még sosem ettem. Menet közben minden harapásnál eszembe jutott Eger, az emberség, a jóindulat, az, hogy ez a város valóban egy kis ékszerdoboz.
KB
Hozzászólások