A Ferencváros a Viktoria Plzeň együttesét fogadja csütörtök este az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A zöld-fehérek győzelemmel kezdték a sorozatot, így most hazai pályán kedvező helyzetből várhatják a cseheket.
A magyar rekordbajnok az első fordulóban Glasgow-ban lépett pályára, ahol 3–1-re győzte le a Celticet. A Ferencváros Bamidele Yusuf, Kristoffer Zachariassen és Daniel Arzani találataival múlta felül skót ellenfelét, és biztató teljesítménnyel indította európai szereplését. A Viktoria Plzeň számára jóval nehezebben alakult a nyitány: a cseh együttes hazai pályán 3–0-s vereséget szenvedett a belga Union Saint-Gilloise-tól.

A hétvégi bajnoki mérkőzéseken vegyesen hangoltak a csapatok nemzetközi találkozóra. A Ferencváros a Debreceni VSC-t fogadta, és 1–1-es döntetlent játszott, míg a Plzeň 3–0-ra legyőzte a Mladá Boleslavot, így kozmetikázni tudta a meglehetősen gyenge bajnoki nyitányát.
A zöld-fehéreknél Ötvös Bence továbbra sem bevethető térdsérülése miatt. A cseh csapatnál Matej Vydra, Vaclav Jemelka és Jan Paluska hiánya is nehezítheti a felkészülést.
A Ferencváros számára a hazai pálya és a Celtic ellen mutatott játék is bizakodásra adhat okot. Ugyanakkor kiemelendő, hogy az FTC a Celtic ellen még játszhatott a kontratámadásokra építve, a Viktoria Plzeň ellen viszont várhatóan a magyar csapatnak kell majd kezdeményeznie és diktálnia a mérkőzés tempóját.
A mérkőzést ma este 21 órától rendezik.










Hozzászólások