Május 13-án két helyszín érdekességeibe is bepillantást nyerhetnek az érdeklődők.
Rendhagyó tárlatvezetéssel készül az Emlékhelyek Napjára a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség. Ahogy közleményükben írják,
A Nagytemplom és a Református Kollégium 10 éve Nemzeti Emlékhely. Ebből az alkalomból május 13-án szeretettel várják a látogatókat, 14 órától a Méliusz Juhász Péter Könyvtár igazgatója Kovács Béla Lóránt rendhagyó tárlatvezetésére.
A programon több érdekesség is elhangzik majd. Például, hogy
a Nagytemplomban mondták ki 1849-ben a magyar nemzet függetlenségét.
A tárlatvezetés keretében szakvezetés keretében tekinthetik meg a látogatók az ősi Kollégiumot is. Belépővel mindkét helyszín látogatható részvételi lehetőséget biztosít a rendhagyó tárlatvezetésen.










Hozzászólások