Részleges mozgósítást rendelt el szerdán Oroszországban Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök ezt egy nappal azután jelentette be televíziós beszédben, hogy négy orosz ellenőrzés alatt álló ukrajnai régió népszavazást kezdeményezett az Oroszországhoz történő csatlakozásról. Az orosz elnök hangsúlyozta, hogy Oroszország területi épségének védelme érdekében minden rendelkezésére álló eszközt fel fog használni. Azok, akik nukleáris zsarolással próbálkoznak Oroszországgal szemben, meg fogják tapasztalni, hogy fordulhat a kocka, és mint fogalmazott: ez nem blöff.
Putyin közölte, hogy a tartalékosok behívásáról szóló rendeletet már alá is írta. A Kreml honlapján közzétett, szerdától hatályos rendelet értelmében a hadkötelezettség alá csak a tartalékban lévő állampolgárokat vonják be, akik az ukrajnai háború tapasztalatainak figyelembevételével további kiképzésben részesülnek, és a „különleges hadműveletben” részt vevő szerződéses katonákkal azonos javadalmazásban részesülnek. A bevonulás alóli felmentés az életkor, az egészségi állapot és a szabadságvesztésről szóló bírósági ítélet miatt lehetséges.
A régiók vezetői utasítást kaptak, hogy a mozgósítás során biztosítsák a sorozást. Az egyes régiókra vonatkozó sorkötelezettség időzítését és mértékét a védelmi minisztérium határozza meg.










Hozzászólások