Retró húsvéti fogások

Hamarosan itt a Húsvét, a tavasz legszebb ünnepe, mikor is összegyűlik a család, baráti látogatásokat tehetünk és nagyokat kirándulhatunk.

Azonban az idei merőben más lesz, mint az eddigiek. Felelős viselkedés mellett, azonban nem kell lemondanunk az ünnep miliőéről és hódolhatunk a Húsvét hagyományainak, ugyan szűkebb körben, kicsit elcsendesedve.

A finom fogásokról sem kell lemondanunk, sőt! Isteni receptekkel szándékozunk megteremteni a hangulatot, melyek visszarepítenek minket érzésben a korábbi gondtalan és önfeledt ünnepekre, mikor családunk és barátaink körében lehettünk. Ezek a retró fogások, biztosan benned is felelevenítenek majd néhány kellemes emléket a talán nem is olyan távoli múltból.

KASZINÓTOJÁS

 
ELKÉSZÍTÉSI IDŐ: 1 óra – 1 adag: 280 kcal – Elkészítésének nehézségi foka: 1-es. – Meghámozzuk a tojásokat, és hosszában félbevágjuk. A sárgájákat egy tálba kaparjuk. Hozzáadjuk a hideg besamelmártást, a puha vajat, a finomra vágott petrezselyem zöldjét (pár szálat félreteszünk a díszítéshez), ízesítjük mustárral, szardellapasztával, végül sóval és borssal. A sűrű masszát jól kikeverjük. Utána egy kanál vagy egy habzsák segítségével megtöltjük a fél fehérjéket. Átrakjuk egy tálcára úgy, hogy alul legyen a töltelék. Kis időre betesszük a fagyasztóba. A zselatinport egy kis lábasba szórjuk, öntünk rá pár evőkanál hideg vizet, hagyjuk állni öt percig. Utána kis lángon addig melegítjük, míg fel nem olvad (forralni nem kell). A majonézt és a tejfölt összekeverjük egy tálban. Egy-két evőkanállal hozzákeverünk belőle a forró zselatinhoz. Ezt megismételjük párszor, végül a zselatinos elegyet alaposan eloszlatjuk a tejfölös majonézben. Kanállal a megtöltött tojásokra locsoljuk. Hűtőszekrényben dermesztjük. Ha már megszilárdult a bevonat, késsel körbevágjuk, és franciasalátás alapra átemeljük a tojásokat. Kis félretett tojáskrémmel, petrezselyem zöldjével díszítjük.

TIPP
Sokkal egyszerűbb a kaszinótojás elkészítése, ha a megtöltött tojásokat egyszerű tartármártással (majonéz és tejföl keveréke) öntjük le.

 
TORMÁS SONKATEKERCS

 
ELKÉSZÍTÉSI IDŐ: 10 perc – 1 adag: 110 kcal – Elkészítésének nehézségi foka: 1-es. – Összekeverjük a hideg mártást a tormával. A sonkaszeletek közepére kanállal vagy habzsákkal teszünk belőle egy csíkkal. Feltekerjük. Kis tojáskrémmel, petrezselyem zöldjével díszíthetjük.

 
BESAMELMÁRTÁS

 ELKÉSZÍTÉSI IDŐ: 10 perc – 1 adag: 140 kcal – Elkészítésének nehézségi foka: 1-es. – Egy serpenyőben megolvasztjuk a vajat, rászórjuk a lisztet, összekeverjük, és kevergetve összeforrósítjuk (megpirítani nem kell). Felöntjük két deci tejjel, közben folyamatosan keverjük, és sűrűre főzzük. Ha kell, adhatunk még hozzá pici tejet. Ha kész, sózzuk.
 
Receptforrás: videkize.hu
Exit mobile version