Az 1872. szeptember 23-án, Ecséden született Richter Gedeon nagy utat tett meg az árvaságból, mire gyárának vezérigazgatójaként belelőtték a Dunába 1944. decemberében.
A legendásan korrekt főnökként ismert zsidó vállalkozó 1 éves korában lett árva. Gyöngyösön nevelkedett nagyszüleinél, és 18 évesen kezdett el gyógyszerész gyakornokként dolgozni. Ahogy megtalálta a hivatását, igyekezett a legjobb teljesítményt kihozni magából. Kitűnő minősítéssel végzett a Budapesti Tudományegyetemen, majd külföldre utazott, hogy külföldi gyógyszertárakban tanulmányozza a gyógyszergyártás módszereit.
1901-ben vásárolta meg a Sashoz címzett patikát, ahol organoterápiás gyógyszereket állított elő. 25 évesen felépítette első magyarországi gyógyszergyárát, melyet vezérigazgatóként irányított. A gyár első nagy sikere az 1912-ben szabadalmaztatott Kalmopyrin volt, majd ennek sikerét az első világháború idején a Hyperol nevű fertőtlenítőtabletta követte. A második világháború kitörésekor már öt világrészre kiterjedő képviseleti hálózattal és 10 leányvállalattal rendelkezett.
Élete végén hányattatott sors jutott neki, hiszen zsidó születésűként a második világháború idején a túlélésért kellett küzdenie. 1942-ben megfosztották a vezérigazgatói tisztségétől, majd a saját gyárából is kitiltották, így otthonról, illegálisan irányította bizalmas munkatársai segítségével a céget.
1944. nyarán távozhatott volna Svájcba, de nem akarta elhagyni a vállalatát, maradt. Raoul Wallenberg bújtatta, de sajnos nem védhette meg a gyalázatos végtől: a nyilasok 1944. december 30-án a Dunába lőtték.
Az elkötelezett gyógyszerész és korrekt munkaadó, aki készítményeivel a mai napig segíti a beteg emberek életét, szorgalmával és tehetségével mindent elért, mégsem becsülték eléggé. Sorstársaival együtt alsóneműre vetkőztetve hajtották a gyilkosai a dermesztő hidegben a Duna felé, majd a Széchenyi rakparton, a Zoltán utca magasságában a vízbe lőtték. Holtteste sosem került elő.
A mai napon a debreceni Richter gyárnál emlékműavatás volt, amelyen jelent volt az Alföld Televízió is. Hamarosan beszámolunk a részletekről.










Hozzászólások