Robert Fico kormánypártja, az Irány – Szociáldemokrácia győzött a szombaton tartott szlovákiai választásokon, de elvesztette parlamenti többségét a szavazatok több mint 90 százalékának vasárnap reggel ismertetett összesítése szerint.
A szavazatok valamivel több mint felének feldolgozása mellett a Robert Fico vezette Irány – Szociáldemokrácia a voksok 29,27 százalékát szerezte meg. Ez jelentős visszaesés a párt négy évvel ezelőtti eredményéhez képest, és minden bizonnyal nem tenné lehetővé Fico számára, hogy önállóan alakítson parlamenti többséget maga mögött tudó kormányt. Sőt, megfigyelők szerint a parlamentbe bejutó pártokat és azok eredményeit tekintve az is kérdésessé válhat, hogy képes lesz-e Fico koalíciós kormányt alakítani.
Az ötvenszázalékos feldolgozottság mellett a második legjobb eredmény a Szabadság és Szolidaritás liberális mozgalomé 10,51 százalékkal. A harmadik helyen az Igor Matovic vezette Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalom áll, a Daniel Lipsic nevével fémjelzett Nova párt jelöltjeit is a listáján indító mozgalom a voksok 10,43 százalékát kapta.
A negyedik legjobb eredmény a Szlovák Nemzeti Párté a szavazatok 8,94 százalékával, az ötödik helyen pedig meglepetésként a Marián Kotleba vezette, a szlovák sajtó által szélsőjobboldaliként jellemzett Mi Szlovákiánk – Néppárt (LS-NS) áll 8,38 százalékkal.
A hatodik hely a Most-Híd vegyes párté 6,51 százalékos eredménnyel, míg a hetedik a Boris Kollár vállalkozó vezette Család vagyunk (Sme rodina) nevet viselő csoportosulásé 6,5 százalékkal.
A nyolcadik helyen egy eddig ugyancsak parlamenten kívüli, új párt, a Kereszténydemokrata Mozgalomból (KDH) kilépett Radoslav Procházka alapította Háló (Siet) áll, nekik a választók 5,37 százaléka szavazott bizalmat. A parlamentbe jutásra esélyesek sorát kilencedikként a Ján Fígel vezette KDH zárja 5,08 százalékkal.
A Magyar Közösség Pártja (MKP), 50 százalékos feldolgozottságnál 4,77 százalékon áll, vagyis a jelenlegi eredmények szerint nem jut be a szlovák törvényhozásba.
A parlamenti választás – az eddigi részeredmények szerint – rendkívüli meglepetésként értékelhető, és megkérdőjelezi a pártok támogatottságáról készített előzetes felmérések megbízhatóságát, amelyek a parlamentbe – bejutó kilenc párt közül legalább kettőnek, a Boris Kollár vezette Család vagyunk (Sme rodina) és a Marián Kotleba vezette Mi Szlovákiánk – Néppárt várható eredményét alaposan a bejutási küszöb alá mérték.
A részvételi arány – az aktuális feldolgozottság mellett – 59,43 százalékot mutat.
(MTI)










Hozzászólások