Azonban a metal fenegyereke, Ozzy Osbourne és a rockikon Lenny Kravitz is feltűnik a jelöltek között.
Az idei Rock and Roll Hall of Fame jelöltek között olyan ikonikus nevek találhatók, mint Cher, Mariah Carey, Lenny Kravitz, Ozzy Osbourne és a tavaly nyáron elhunyt Sinéad O’Connor – számolt be róla a Daily Mail.
Ahhoz, hogy egy zenész jogosult legyen a jelölésre, 1999-ben vagy korábban kellett kiadnia első dalát – azaz minimum 25 évvel ezelőtt.
A clevelandi székhelyű intézmény szombaton hozta nyilvánosságra a jelölteket, akik sorát többek között Peter Frampton, Foreigner, valamint az Oasis is tarkítja.
Érdekesség, hogy Cher már több ízben kijelentette, hogy „egymillió dollárért sem” kíván részt venni a Hírességek Csarnokában, most mégis megkapta végre a jelölést.
Sinéad O’Connor jelölése azután érkezett, hogy a művésznő tavaly, mindössze 56 éves korában elhunyt. A Grammy-díjas énekesnő előtt a Nothing Compares 2 U című dal gyönyörű előadásával tisztelegtek, amelyet Annie Lennox és Prince egykori pártfogoltjai, Wendy és Lisa énekeltek.
Tulajdonképpen Ozzy már benne van a Hírességek Csarnokában, mint a Black Sabbath tagja, akiket 2006-ban iktattak be, azonban a közösségi médiában elmondta mekkora megtiszteltetés számára, hogy idén egyéni előadóként is jelölést kapott.
A 2024-es beiktatottakról egy több mint 1000 tagú nemzetközi szavazó testület dönt majd a kiválasztottakat április végén bejelentik, az ünnepségre pedig ősszel kerül majd sor Clevelandben.










Hozzászólások