Komolyan nem értem, hogy mi van. Hónapok óta motoszkál bennem valami, amit kimondani is alig merek, de látom, amit látok: valami van a mostani húszasokkal. Szándékosan nem írtam a bajt, nem biztos, hogy baj ez, csak rövid időn belül már a sokadik hasonló korú titánnal sodor össze az élet, s ők mindannyian hasonló tünetegyüttest produkálnak. Íme néhány:
- Csekély muka- és élettapasztalatuk ellenére elképesztő az ego.
- Hetekkel az első munkanap előtt rommá posztolják, hogy ők bizony itt vagy ott dolgoznak.
- Az első értekezleten ők beszélnek a legtöbbet, óriási ötleteik vannak, melyekre nem szabad nemet mondani.
- Már az első napon mindenki Tesó.
- Aki nem Tesó, azt kiosztjuk.
- Ha kér valamit a főnök, azt egyrészt letojjuk, inkább megmagyarázzuk, hogy a főni bizony ezt rosszul tudja.
- Önkritika: nulla.
- Szakmai alázat még annyi se.
- Alkalmazkodás? „Majd ti hozzám, seggfejek!”
- Sztár vagyok.
- Piszok jó vagyok.
- Szerény, elesett is vagyok.
- Szelfi munka közben? Alap.
- Szakmai tudás? Nulla.
- Tapasztaltabb kollégák kérései, tanácsai? Ááá, ez hülye mind, majd én tudom.
- Szorgalom? Dolgozzanak a pancserek, én született tehetség vagyok.
- Megfelelési kényszer: esetleg a rajongók felé.
- Köszönés, illedelmesség: nehézkes.
- Vasárnapi meló: á, az nekem "nem igazán jó…"
- E pont a szerzőé: TISZTELET a kivételeknek.
SKB