60. születésnapját ünnepli kedden Rudolf Péter Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színész, szinkronszínész, kiváló művész. A hajdupress.hu tavaly novemberben készített vele interjút, az ünnep alkalmából ezt idézzük fel.
Debrecenben járt a Kossuth-díjas színművész, Rudolf Péter, aki a Kodály Kórus Debrecennel karöltve az 50 éve elhunyt Hamvas Béla gondolatait tolmácsolta a Pásti utcai zsinagógában. Az előadás előtt derűsen, de a melankóliát sem feledve beszélgettünk Rudolf Péterrel.
– Megannyi nagy drámai szerepben állt színpadra vagy kamera elé, miközben ott van Lali az Üvegtigrisből vagy Fifti a Mindenből egy van-ból. Hogy fér meg egymással Rudolf Péterben a drámai és a komikus én?
– Az emberek egy jelentős részében mindkettő megtalálható, bennem is. Kifejezetten fontos a kettő ötvözete, és persze az önirónia: az ember bizonyos helyzetekben magára rálátva, ily módon tud túlélni. Ahogy haladok előre az életben, egyre többször kell magamat is emlékeztetni erre. Nem akarok belekeseredni a történésekbe. Ez ügyben utalhatunk Hamvas Bélára is, aki szerint az egyik legfontosabb lélekállapot a melankólia, amelyben nála ott ez a kettősség: mélabú és derű.
– Ha már melankólia, akkor Üvegtigris. Immár legenda, kultuszfilm. Lehetséges, hogy a film sikere a poénok mellett a benne megbújó melankóliával is magyarázható. Azt érezni, hogy bár vicces, mégis kissé szomorú, ami Laliékkal történik.
– Ezek az emberek bajban vannak. A problémáikat ismerjük, sokan azt mondják, olyanok ők, mintha a szomszédjaik lennének. Egyrészt valóságos a közeg, de ez nem egy szociodráma, a valóságot másképp csíptük fülön. Persze röhögünk is rajtuk, de örülök, ha észrevehető, hogy tényleg bajban vannak. Kiszolgáltatottak. Ahhoz az egérhez hasonlítanak, amelyik nem adja fel, és körbe-körbe rohangál a befőttesüvegben, megköpüli a vajat, és a végén csak kimászik valamiképp.
– Zavarja a Kossuth-díjas színművészt, hogy a legtöbb ember Rudolf Pétert az Üvegtigris Lalijaként, a Beugróból, vagy a Mindenből egy van Fiftijeként ismeri?
– Buta lennék, ha zavarna. Nyilvánvaló, hogy egy hangoskönyv vagy egy színházi előadás kevesebb emberhez jut el. A műfaj is predesztinál, az emberek vágynak röhögni egyet. De mindig törekedtem rá, hogy egy-egy fordulat, akár írom, akár improvizálom lehetőleg pszichológialiag igazolt legyen. Ugyanakkor nem akarom megkerülni a kérdést: ha az ember belekerül a jó humorú Rudolf Péter szerepébe, akkor – nyilván – roppant fontosnak tartja árnyalni a képet. Szerencsére számos lehetőségem volt és van másfajta szögből láttatni a világot és önmagam. Színházban és filmen is. Legutóbb a Szomorú vasárnap a Madáchban. A Nem félünk a farkastól a Centrálban. Előtte az 1945 a filmvásznon. Ez a film egy nagyon fontos pillanatban jött. A hazámnak is – és személyesen nekem is fontos pillanat. A pályám elején több drámai alkotással lehettem jelen. Szerencsés Dániellel, a Cha-cha-cha-val és a Jób lázadásával indult a filmes életem. Aztán életbe léptek a piac törvényei, és egyre inkább használták a komikus készségemet. Mindenesetre imádok filmezni. Legyen szó bármiről.
– Ha már filmes projektek. Ha kapna egy forgatókönyvet, amely egy olyan férfi sorsáról szólna, amelyiké pontosan megegyezik Rudolf Péter sorsával, akkor mi lenne az alapvetése rendezőként?
– Elég szerencsés fickó vagyok ahhoz, hogy ez ne egy sötét tragédia legyen, de nem is vígjáték: annál mindig is melankolikusabban láttam a világot, hogy ne legyen meg bennem a kivonulásra, a szemlélődésre való vágy és törekvés. Nem tudom milyen film lenne ez, de az mindenképp foglalkozat, hogy egy személyesebb történettel álljak elő. Valamint egy számomra új műfajjal próbálkoznék , a stand up-pal. Amerikai kollégák pályájuk elején merészkednek ilyen vizekre, lehet, hogy én a fináléban öntöm rá az indulataimat a világra ebben a formában.
– Alig múlt 30 éves az első színházi rendezésekor (Dühöngő ifjúság), és alig múlt 40, amikor leforgatta az Üvegtigris első részét. Miért kezd el egy színész rendezni?
– Mindig is izgatott a rendezés, inkább azt furcsállom, miért ilyen későn kezdtem el. Talán némi félelem és kishitűség volt bennem, Marton Lászlónak , főiskolai tanáromnak nagyon sokat köszönhetek: ő tudta, hogyan működtem az osztályban, és bízott bennem, jobban , mint én magamban.Ha másképp csinálhatnék valamit, akkor egy filmes szakot biztosan elvégeznék, bónusznak… Élvezem, hogy ennyi mindent csinálhatok színészként és rendezőként egyaránt. Persze ennek ára van, de én már csak ilyen vagyok, szívesen ugrom egyik helyzetből a másikba.
– A végére maradt egy gonosz kérdés. A futballszerető Rudolf Péter szerint miért beteg a magyar foci?
– Nem hiszem, hogy nálunk kevesebb tehetség születne, mint bárhol máshol, mégis elvesznek a rendszerben. Úgy vélem, a grundok kiveszésével keletkezett egy űr, a holland mintára létrejött akadémiák pedig csak később teremtődtek. Ott volt egy nagy kimaradás, most abban lehet reménykedni, hogy az akadémiákon lassan-lassan kinevelődnek azok a srácok, akik más minőséget képviselnek. Hogy a folyamat miért ilyen lassú – nem tudom. Ha ennyi pénz kerül egy rendszerbe , nyilván sokan köröznek a kondér körül. Egyébként is, a stadionok szinte üresek, kétezer ember előtt pedig nem lehet jól játszani, nekem is nehezen menne üres nézőtér előtt színpadra lépni. ” Meg kell halni a pályán” – ez az első, ha ezt látja a néző az ügyetlenséget is hamarabb elfelejti. A virtust is a kondi szüli….
– A futballpályán egyébiránt milyen poszton játszik?
– Irányítóként. Az agyam megvan hozzá, bár a lábam már nehezen visz. A legutóbbi Színészek-Újságírók meccsen még összeszedtem magam egy sprintre, gólt is lőttem az MTK-pályán. Arra nagyon büszke vagyok.
Tóth Csaba Zsolt
NÉVJEGY
Rudolf Péter Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színész, szinkronszínész, kiváló művész.
Születési dátum: 1959. október 15. , Budapest.
Házastárs: Nagy-Kálózy Eszter, Kossuth-díjas színművésznő.
Díjai:
Veszprémi tv fesztivál legjobb férfialakítás díja (1986)
Hegedűs Gyula-emlékgyűrű (1990)
Jászai Mari-díj (1991)
Ajtay Andor-emlékdíj (1995)
Súgó Csiga díj (2001, 2004)
Kiváló művész (2002)
POSZT: Legjobb férfi alakítás (A MASZK Országos Színészegyesület díja) (2006)
Páger Antal-színészdíj (2011)
Story Ötcsillag-díj (2011)
Kossuth-díj (2013)
Budapest díszpolgára (2015)
MOB Fair play-díj (fair play a művészetben kategória) (2015)
Amfiteátrum díj (2016)
Magyar Filmdíj – legjobb férfi főszereplő (2018)
Hozzászólások