Azt, hogy mennyire szeretik a filmrendezők a gazdasági visszaéléseket és azok következményeit a tettes, de főleg az azokat leleplezők szemszögéből láttatni, számtalan alkotás bizonyította már. Emlékezzünk csak A Pelikán ügyiratra vagy az ennél jóval frissebb, Krízispont című nagy sikerű filmre. A napokban a hazai mozikba került, francia-német koprodukcióban készült, Jean-Paul Salomé rendezte A célpont a fenti alkotásokkal ugyan könnyen párhuzamba állítható, de ha csupán ezek „ikertestvéreként” értékelnénk, tévednénk. Hogy miért, azt az alábbiakban igyekszem kifejteni.
Az igaz történet alapján, Caroline-Michel Aquirre újságírónő regényéből készült film a „közege”, a nagypolitikával jócskán átitatott, államérdekekkel fűszerezett gazdasági közeg láttatása szempontjából valóban rokonítható a fent felsorolt alkotásokkal: hiszen itt is egy nagyvállalat, a francia atomenergetikát uraló cég, az AREVA szakszervezeti megbízottja, Maureen Kearney küzdelmét látjuk, miközben igyekszik az előző – női vezetőjétől, Anne-tól (Marina Foïs) – megszabadult cége korrupttá válását leleplezni, és a francia atomenergetikát a kíniak „kezére játszó” új vezetése ellen fellépni.
Annak a fenti filmekkel kapcsolatos különbségtétel szempontjából óriási jelentősége van, hogy az AREVA éléről női vezetőt távolítanak el, illetve annak is, hogy Maureen szakszervezeti megbízottként főleg a női dolgozók érdekei mellett áll ki. (Ebből a szempontból számunkra különösen izgalmas, hogy a film nem máshol, mint a Paksi Atomerőmű előtt kezdődik, ahol Maureen az onnan elbocsátott ötven nőt képviselve jelenik meg előttünk).
Ez a feminin vonulat ugyanis mintegy „megágyaz” annak a plusz töltetnek, amely révén ezt a filmet már nem tarthatjuk kizárólag a politikai illetve gazdasági visszaéléseket feltáró alkotásnak.
Azt ugyanis, amit az új főnök, Luc Oursel (Yvan Attal) az EDF nukleáris projekttel és a kínaiakkal összejátszva elkövet az AREVA ellen, s amit Maureen egy titokzatos „besúgó” segítségével, valamint egyenesen a francia elnökhöz fordulva igyekszik feltárni, természetesen nem marad megtorlatlanul. Mindezért a nő sokszoros figyelmeztetés, fenyegetés után olyan „büntetésben” részesül, amelynél rendkívül fontos, hogy nő ellen követik el. Egy szexuális erőszaknak is beillő támadás történik ugyanis Maureen ellen, amelyet azonban a szintén korrupt, és az AREVA új főnökével összejátszó rendőrség és bíróság a látszólag alapos nyomozás után meg nem történtnek, mert Maurice által kiterveltnek, „megrendezettnek” vél.
S a történetnek ezen a pontján jutunk el egy, manapság sajnos tipikusnak mondható jelenséghez: az áldozatból bűnöst kreálás, jelen esetben sajátos áldozathibáztatás „mesterségéhez”.
Igen, a mesterségéhez, hiszen a rendőrség és a bíróság – a nyomok szándékos meg nem találásával, eltussolásával, a nő múltjában fellelt hasonló eset felhánytorgatásával – olyan profi módon igyekszik a nőre terelni a gyanút, amely ellen a „kisembernek”, jelen esetben Maureennek semmi esélye sincsen.
Vagy mégis? A film éppen ettől lebilincselő, hogy az Isabelle Huppert remekül alakította Maureen egyszerűen nem adja fel. Csakhogy, mire ez bekövetkezik, a film bravúros forgatókönyvének köszönhetően már mi magunk is jócskán elbizonytalanodunk a nő ártatlanságát illetően.
A korrupt államgépezet ugyanis tényleg mindent bevet, hogy még mi, nézők is – akik szinte ott érezzünk magunkat a tárgyalóteremben – alaposan elgondolkodjunk azt illetően, hogy Maureen vajon tényleg csak megrendezte az ellene elkövetett támadást, vagy annak valóban az áldozata?
Azt nem árulom el, hogy a nőnek végül sikerül-e bennünket meggyőznie az igazáról. Azaz a film végkifejletét természetesen nem tárom fel önök előtt. Azt viszont mindenképpen jelezni szeretném, hogy éppen emiatt az elbizonytalanítás miatt zseniális alkotással állunk szemben A célpont esetében. Minden egyes részletében kidolgozott, koherens sztorival találkozunk, amelynek a két órája alatt mintha mi magunk is egy hullámvasútra ülnénk fel a főhős sorsát követve. Amelynek során hol vele utazunk, hol az ellenfeleinek hiszünk, és ki akarunk szállni Maureen mellől.
Sőt, feltesszük a kezünket, és azt mondjuk: győzzön a jobbik!
Hogy ez esetben ki a jobb, a szakszervezetis Maureen, akit még az állásából is elbocsátottak, vagy az ellene felkent hatóságok, győződjenek meg róla személyesen. Nem fogják megbánni, ha így tesznek.
A filmet a debreceni Apolló mozi vetíti.
Gyürky Katalin
Hozzászólások