Egyéni világbajnoki Grand Prix-selejtezőre kerül sor Pünkösdhétfőn a debreceni Perényi Pál Salakmotor Stadionban, immáron harmadik alkalommal.
A versenyen 13 nemzet 16 vaspapucsosa küzd meg a továbbjutást jelentő első négy helyért – mondták el a szervezők az eseményt beharangozó pénteki sajtótájékoztatón.
A Grand Prix-kvalifikációra érkeznek „salakszórók” Ausztráliából és az Egyesült Államokból is. Rajthoz áll többek között az középdöntőnek számító Európa-bajnoki Challenge-be, május elsején Debrecenből továbbjutó lengyel Kacper Woryna és a svéd Jacob Thorssell. Itt lesz a kétszeres svéd bajnok és többszörös GP-győztes Antonio Lindback, valamint a debreceniek által jól ismert, közönségkedvenc lett Andzejs Lebedevs.
Mellettük az ausztrál bajnok Rohan Tungate, továbbá a csapatban és párosban is Európa-bajnok lengyel Przemyslaw Pawlicki is megküzd a továbbjutó helyekért. A magyarokat a Speedwolf versenyzője, Magosi Norbert képviseli- ismertette Baráth Norbert, a Speedwolf Sportszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője.
A verseny 16 órakor kezdődik, de a kapukat 13 órakor kinyitják a szurkolók előtt. Pünkösdhétfő délelőttjén a sport kedvelői számára is látogatható edzést tartanak fél 11-től – részletezte Baráth Norbert.
A kevésbé kedvező jelenlegi időjárás miatt Baráth Norbert elmondta, hogy jövő hét kedd az esőnap, de a versennyel kapcsolatban már csak a nemzetközi zsűri hozhat döntést.
(MTI/HP)










Hozzászólások