Tavaly december 13-án jelent meg a Vad Fruttik Elválaszt című nagylemeze, mellyel egyidőben a formáció bejelentette, hogy három korábbi tag távozik a zenekarból. Likó Marciék így nem csak új dalokkal, hanem új zenésztársakkal vágtak neki a tavaszi turnészezonnak. Ennek keretében az együttes május 13-án a Víztoronyba látogat, ahol a közönség minden szinten egy újszerű „Fruttik-élményre” számíthat. A zenekar körüli aktualitásokról kérdeztük a frontembert.
A Vad Fruttik Elválaszt című lemeze nemrég jelent meg: 10 dal, 40 perc. Meglehetősen kompakt anyag lett. Hogyan indultatok neki ennek az albumfelvételnek?
Három éve kezdődött. Semmilyen kompromisszumot nem akartunk kötni – sem a zenei anyaggal, sem a szövegek milyenségével. Éreztük, hogy változtatnunk kell azokon a sémákon, amik biztonságot adnak, de el is szürkítenek bennünket. Voltak olyan zenei részek, védjegyek, amik miatt saját magunk lenyomataivá kezdtünk válni, emiatt olyan megoldásokhoz nyúltunk, amiket még sosem próbáltunk azelőtt. Például spoken word, instrumentális darabok, uk garage, kísérleti elektronika stb. Az a recept már megvolt a fejünkben, hogy hogyan kell egy dalt úgymond slágeresre készíteni, de ez a kiadvány teljesen másról szól. Az a kísérletező énünk, ami a háttérbe szorult az elmúlt években – most tört elő igazán. Emiatt is kerestünk új producert: ő lett iamyank.
Olyan emberrel akartunk dolgozni, aki maximálisan nyitott az új dolgokra. Nem tudhattam, hogy ő be fog-e válni, de abban biztos voltam, hogy valami újra van szükség és csak őt ismertem. Egyébként az is érdekes sztori, ahogy összeakadtunk egymással.
Mérges voltam, mert nem haladtak a munkák. Van egy Ableton nevű zeneszerkesztő program. Akkoriban az egész zenekar ezzel dolgozott, de én utálok ilyenekkel foglalkozni, mert amit el szeretnék készíteni vele, az sokkal bonyolultabb annál, mint amennyire programozni vagyok képes az egészet. Kerestem valakit aki Abletont tanít Magyarországon. Találtam egy weboldalt, megnéztem az oktatókat, volt egy kopasz meg egy raszta. Gondoltam, a raszta srác nekem való. Ő volt Yank.
Vettem tőle pár online órát, amik leginkább bizonyos zenei peremterületet érintettek – így ismertük meg egymást. Kiderült, hogy egész jókat beszélgetünk, hasonló dolgok érdekelnek, mi kell még?
Ez az, ami feltűnt ezen a nagylemezen nekem is: a dalstruktúrák, a hangzás – minden teljesen más, mint amit a Vad Fruttiktól eddig megszoktunk. Mindeközben jött a hír, hogy három korábbi tag kiszállt és egy új felállással mentek tovább.
Nem volt egyszerű történet: azt hiszem, hogy 15 évnyi közös munka után semmi sem az. Nem tudok a kilépő tagok nevében nyilatkozni, gondolom, biztos maradtak volna még, ha úgy érzik, hogy itt a helyük mellettünk, velünk, de így fél év elteltével azt látom, hogy erre a váltásra nekik is és nekünk is szükségünk volt.
Így lett egy teljesen új zenekar. Az album végső keverésével, kiadásával párhuzamosan kezdtük el keresni a zenészeket. Először egy dobost mutatott Kálocz Tomi (a Fishing on Orfű fesztivál alapítója), akinek a játékában az volt az elképesztő, hogy képes volt dobolás közben a saját ütemeit samplingelni.
Becsúsztatta gyorsan a bal hóna alá a dobverőt, beloopolta a dolgokat és közben a másik kezével még játszott is valamit billentyűn. Ő Tokár Gábor, alias Ficture.
Kérdeztem tőle, hogy tud-e billentyűzni, programozni –, mivel dobosokból sokat ismerek – de egy hasonló zenei érdeklődésű billentyűsre, kütyüsre lenne szükség igazán. Az is felrémlett bennem, hogy lehetne egy olyan arc a koncerteken, aki egyszerre dobol és billentyűzik.
Szóval megkérdeztem, ő pedig mondta, hogy persze, lenne kedve hozzánk.
Vele párhuzamosan érdeklődtem Yanknál is –, aki ugye producerünk – hogy mit gondol a zenekari üresedésről. Félig viccesen még azt is bedobtam, hogy jöhetne billentyűzni – abban a hitben, hogy ez biztos nem érdekli, mert ő egy szabad alkotó, nehezen tudtam beleképzelni a mi közegünkbe.
Azt válaszolta, hogy elgondolkodik rajta, mert nem is volt olyan rossz az az egy év, amíg együtt dolgoztunk.
Egy zenei album legvégső része a master, ami miatt egy Dexter nevű sráchoz mentünk – ha jól emlékszem ekkor történt, hogy Yank az előző héten jelezte, hogy talán jönne billentyűsnek, Gábor meg azt, hogy akkor ő dobol és egyébként mekkora királyság már Yankkal közösen dolgozni.
Mi meg Gergővel annyit reagáltunk, hogy remek, akkor már csak egy basszusgitáros kéne… Erre Dexter – aki épp masterelte a lemezt – hátrafordult és megszólalt, hogy „én amúgy basszusgitáros vagyok…”.
Persze azt gondoltam, hogy viccel, de kiderült, hogy nem. Így lettünk zenekar.
Van kedvünk zenélni, egymáshoz is van kedvünk, akarjuk is ezt az egészet, pár hónap alatt összehoztunk többek között egy akkora bulit a Müpában, amire a Fruttik eddigi történetében kevés példa volt.
Teljes az együttes, mindenki nyitott, egy irányba tartunk.
Gergővel a legfontosabb számunkra az volt, hogy olyan zenészeket találjunk, akik élik ezt a világot. Minket az akadémiai zenei tudás – értsd jazz, vagy komolyzenei szint – nem érdekelt. A célunk az volt, hogy szót értsünk egymással és nem csak a zene kapcsán.
A mostani új lendület tükrében mi volt az eddigi bulik tapasztalata?
Az, hogy él. Itt most valami folyamatosan élő és változó dolog történik, még amit samplerekről játszunk, azt is mindenki magának indítja vagy állítja le. Nincsenek stúdióban előrekevert HD sávok, így az sincs, hogy folyton ugyanolyan egy adott dal. Annyiszor ismétlek el például egy refrént, ahányszor akarok. Belekerült a színpadi produkcióba egy nagy fokú függetlenség.
A HD-s produkcióknál az improvizatív részeket is el kell próbálni …
Pontosan. De itt nincs ilyen. Lehet várni, sietni, duplázni. Rugalmasabbá vált a zene. Yank is hozott egy liter érdekes eszközt.
Például szerettem volna már korábban is az éneket magam effektezni a színpadon. Most kaptam tőle egy Kaoss Padet, Dextertől meg egy glitch pedált – ami random (véletlenszerűen – a szerk.) is tud dolgozni. Ezeket ott tekergetem már a koncerteken. Van a bal lábamnál egy ének effektprocesszor, a jobbnál meg a gitárerősítő pedálsora.
Most már úgy festek mint egy zenebohóc a sok fura szerkezettel, pedállal, de ezek remek szolgálatot tesznek a színpadon, általuk válik sokszínűbbé a produkció.
Akartam kérdezni, hogy a lemez „felhősebb”, pszichedelikusabb hangzását hogyan produkáljátok koncerteken, de ezt a kérdést már megválaszoltad. A debreceni közönség május 13-án láthat titeket az új felállással először. Mit várhatnak azok, akik ellátogatnak majd a koncertre?
Élőben ez egy giganagy varázslat. Áprilisban volt ebben a felállásban a tizedik koncertünk – a Müpában, ahogy említettem is. Életem egyik legjobb bulijaként él bennem.
Annyi pozitív visszajelzést kaptunk, hogy el se hiszem igazán… Pedig egy ideje azt gondoltam, így majd’ húsz év után, hogy manapság már nincs értelme zenekari próbának… De van.
Hallatszik, hogy a befektetett energia megtérül, hogy próbáról próbára finomodunk és van értelme pöszmögni a gitárerősítővel, meg az effektekkel. Érdekes volt rácsodálkozni, hogy hogyan szólal meg a gitár különböző beállításokban, vagy milyen a pengetési technikák közti különbség.
Pompás, hogy végre ura vagyok egy rendszernek, és nemcsak egy szereplő különösebb szabadság nélkül. Itt tényleg érezni, hogy együtt állítjuk elő azt a kerek egészet, amiben egymásra épülnek a dolgok. Karrierem legboldogabb napjait élem.
Május 13-án tehát a debreceni Víztoronyban Vad Fruttik: új felállás, jó hangulat és egy rendhagyó lemez újszerű interpretálása várható.
Interjú: Kiss Ákos
Hozzászólások