2023. június 21-én sajtótájékoztató keretében ismertették a szervezők az idei debreceni Múzeumok Éjszakája programjait. Az eseményen a Nagytemplomi Református Egyházközség mellett jelen voltak a MODEM, a Déri Múzeum, a Református Kollégium és a Debreceni Zsidó Hitközség képviselői is.

Elsőként Dr. Puskás István alpolgármester szólalt fel, aki a szombati nap sokszínűségét emelte ki. Örömmel látja, hogy ennyi intézmény és ilyen sok helyszín csatlakozott idén.
Őt Vizi Katalin, a MODEM ügyvezetője követte, aki a kortárs galériában megvalósuló programokról mesélt. Lesznek gyerekprogramok, stand-up comedy, tárlatvezetések, audiovizális DJ session, de még némafilmek is, amelyekhez kortárs zenészek rögtönöznek majd élő zenét. Ezen az estén olyanra is lehetőség, amire máskor nem: betekintést kaphatnak a látogatók a MODEM raktáraiba, ez a vezetést maga az ügyvezető fogja tartani. Re:Talk néven formabontó kerekasztal beszélgetést is terveznek, amelyen Süli-Zakar Szabolcs mellett olyan személyek is részt vesznek majd, mind Pólik József (a nemrég debütált Balcsillag című film írója és rendezője) vagy épp Dombi Tibor, aki az Alföld Televízióban futó TIBIÉK egyik állandó tagja. A részletes program ITT érhető el, tényleg hihetetlen mennyiségű programmal készülnek a szervezők, ráadásul sok angol nyelvű elem is lesz közte, gondolva a Debrecenben élő nagyszámú külföldiekre. A részletes programterv ITT található, jegyeket pedig ITT lehet vásárolni online.


A Nagytemplomban sem hétköznapi alkalom lesz a szombat, erről Beszterczey András lelkipásztor mesélt részleteket. Látogatható lesz az Üvegpiramis, a sajtótájékoztatónak is helyet biztosító Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézó pedig a CSAK Design Vásárnak ad majd otthont már délelőtt 11 órától, ahol sok gyerekprogram is várja majd a látogatókat. Ha az időjárás is kegyes lesz a debreceniekhez, akkor távcsövekkel lehet majd a csillagokat vizsgálni a Nagytemplom panorámateraszán. Felhős, esős idő esetében sem marad senki csillagok nélkül, ugyanis a templomban asztrológiai fotókiállítás is lesz. Végül 23:30-tól orgonakoncertre hívják az érdeklődőket, amely során Csorba Gergő orgonaművész fog előadni darabokat, köztük ismert filmek betétdalait is.
A Déri Múzeum programjait Dr. Lakner Lajos, a múzeum tudományos igazgatóhelyettese ismertette. Aznap nyílik meg a Cívisek világa címet viselő új kiállításuk, de sok koncerttel, vetítésekkel és egyéb érdekességekkel készülnek a hétvégére. A részletes programok ITT érhetők el.
A Református Kollégium nevében Dr. Csorba Dávid, a kollégium múzeumának szakigazgatója szólalt fel. Elmondta, hogy mivel óvodától a felsőoktatásig terjed a tevékenységük, így nagyon színes pedagógusi csapattal dolgoznak, ez fog visszatükröződni a programjaikban is, amelyekből összesen harminchárom lesz három különböző helyszínen (a kollégium épületében, a Dóczy Gimnáziumhoz tartozó Szabó Magda Emlékházban, valamint a Kistemplomban. A tárlatvezetéseket magyar mellett angolul és németül is megtartják, a gyerekek számára különleges színdarabok lesznek (köztük például a Ludas Matyi is). Mivel Petőfi 200 és Himnusz 200 emlékévek vannak, Petőfi Sándor és Kölcsey Ferenc kiemelt figyelmet kapnak majd ezen az estén. A Kistemplomban orgonakoncert mellett toronylátogatás is szerepel a tervek között. Arról mi is nemrég számoltunk be, hogy immáron a Kistemplom is rendelkezik ilyen turisztikai attrakcióval.
Heller Zsolt, a Debreceni Zsidó Hitközség elnökhelyettese ismertette, hogy idén nem lesz zsinagógalátogatás, helyette azonban hitközségük Bajcsy-Zsilinszky utcai épületében lehet majd megtekinteni a rabbiszobát és annak különleges könyvgyűjteményét. Az érdeklődők számára finomsággal is készülnek: “flódnibüfét” nyitnak, hogy minél több emberrel megismertessék a finom kóser desszertet.
Heller Zsolt az Alföld Televíziónak is mesélt már a zsidó kultúráról:
A DKV is csatlakozik a szombati kavalkádhoz, ugyanis ingyenes nosztalgiavillamosokat indít. Részletek ITT.
Hozzászólások