Az elmúlt ünnepi hétvégén összesen huszonhárom esetben volt szükség tűzoltói beavatkozásra a megye területén, illetve Debrecen térségében – közölte a Katasztrófavédelem.
Száraz avar és gaz kapott lángra Hajdúböszörményben a 35-ös főút hatodik kilométerénél, péntek este. A hajdúböszörményi hivatásos tűzoltók kéziszerszámokkal fékezték meg a tűz továbbterjedését.
Hulladékgyűjtők gyulladtak ki Debrecenben, a Bartók Béla úton és az Arbo tanya területén. A helyi tűzoltók mindkét esetben egy vízsugárral oltották el a lángokat. Kárérték és személyi sérülés egyik esetben sem keletkezett.
Nem tudott ajtót nyitni egy idős úr Debrecenben, a Bethlen utcában. A hozzá érkező mentőknek a lakásba való bejutásban a megyeszékhely hivatásos tűzoltói nyújtottak segítséget.
Ételleégés miatt füst áramlott ki Debrecenben, a Kartács utcában egy második emeleti lakásból. A debreceni hivatásos tűzoltók az utómunkálatokat végezték el, tűz oltásra nem kellett sort keríteni, személyi sérülés nem történt.
Debrecenben a Mikepércsi út és a Kazár utca kereszteződésében egy nyerges vontató és egy gázszállító teherautó ütközött. A balesethez riasztották a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit, akik feszültségmentesítették a gépjárműveket, és átvizsgálták azok üzemanyagrendszerét melynek során szivárgást nem tapasztaltak, majd a forgalmi akadályt megszüntették. Személyi sérülés nem történt, azonban milliós nagyságrendű kár keletkezett.
Műszaki mentéshez riasztották a debreceni hivatásos tűzoltókat. Debrecenben, a Jerikó utcában egy személygépjárműből üzemanyag szivárgott, melyet a tűzoltók kéziszerszámokkal és homokkal hárítottak el.
Szivárgott egy személyautó üzemanyagrendszere vasárnap délelőtt Debrecenben, a Jerikó utcában. A megyeszékhely hivatásos tűzoltói a szivárgást kéziszerszámokkal szüntették meg, az elfolyt üzemanyagot pedig homokkal itatták fel.
Két személygépkocsi ütközött Hajdúszoboszlón a Dózsa György és a Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződésében. A hajdúszoboszlói hivatásos tűzoltók az egyik járművet feszültségmentesítették és megszűntették a motorfolyadék szivárgást. A baleset során személyi sérülés nem történt.
Egy családi ház tetőszerkezete gyulladt ki Hajdúhadházon a Kinizsi utcában. A körülbelül ötször tizenöt méteres vegyes falazatú lakóház egy helyiség kivételével teljes terjedelmében égett. A hajdúböszörményi hivatásos tűzoltók áramtalanították az épületet és két vízsugárral fékezték meg a lángokat. Személyi sérülés nem történt, a ház lakhatatlanná vált, több milliós anyagi kár keletkezett.
Nem tudott ajtót nyitni egy idős férfi Debrecenben, a Dembinszky utcában. A lakásba való bejutásban a megyeszékhely hivatásos tűzoltói nyújtottak segítséget a mentőknek.
Avartűzhöz riasztották a debreceni hivatásos tűzoltókat. Hajdúsámsonban, a vasútállomásnál száraz avar és gaz kapott lángra, melyet a debreceni hivatásos tűzoltók egy vízsugárral és kéziszerszámokkal oltottak el. Kárérték és személyi sérülés nem keletkezett.
Kigyulladt egy hulladékgyűjtő Debrecenben, a Cseresznye utcában. A helyszínen tartózkodók egy porral oltóval a tüzet eloltották így a helyi hivatásos tűzoltóknak az utómunkálatokat kellett elvégezni.
Debrecenben a Csemete utca egyik hetedik emeleti lakásának biztosítékdobozában keletkezett tűz tegnap délelőtt. Az égő automatasort a megyeszékhely hivatásos tűzoltói egy porral oltóval oltották el, majd átszellőztették a lakást. A lakásban a tulajdonos és gyermeke tartózkodott, ők ideiglenesen rokonokhoz költöztek.
Gyalogos forgalmat veszélyeztető ablak miatt riasztották a helyi hivatásos tűzoltókat Debrecenben, a Karácsony György utcába tegnap délután. A tízedik emeleti ablakot a gondnok próbálta meg kinyitni, de az ablaktok szét volt rohadva ezért az egyik fele meghasadt és eltört. A tűzoltók a veszélyeztetett területet körbe bójázták, majd kézi erővel eltávolították az ablakot.
Családi ház tetőszerkezete kapott lángra Nyírmihálydiban a Gelsei úton, tegnap éjjel. A közel három négyzetméteren izzó födémet a nyíradonyi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral és kéziszerszámokkal oltották el. A házban két felnőtt és három gyermek él, ők átmenetileg rokonokhoz költöztek.










Hozzászólások