A rendőrség lezárta a nyomozást.
Lezárták a nyomozást a debreceni rendőrök annak a 40 éves férfinak az ügyében, aki a gyanú szerint sót borított áldozata arcába, majd kirabolta. A police.hu-n megjelent közlemény szerint,
a járókelők tettek bejelentést a rendőrségre június 9-én 6 óra 30 perc körül arról, hogy két férfi dulakodik Debrecenben, az Irén utcában. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol már csak az egyikőjüket találták meg. Az 58 éves férfinak vérzett a feje és arról számolt be, hogy megpróbálták kirabolni. A járőrök perceken belül megtalálták a támadót egy közeli utcában, elfogták és előállították a rendőrkapitányságra.
A nyomozás később kiderítette, hogy a 40 éves férfi egy helyi buszon kezdte el zaklatni a sértettet. Többször megfenyegette, megütötte és a hátizsákját, valamint a mobiltelefonját követelte. Amikor leszálltak a buszról ellökte áldozatát, kitépte a kezéből a táskát és sietve próbált egérutat nyerni, a sértett azonban utána szaladt.
Az elkövető ekkor elővett a zsebéből egy sószórót és annak tartalmát beleborította az arcába, majd többször megütötte a fejét az üvegcsével.
A rendőrök a sértett minden értékét hiánytalanul megtalálták, a vérző fejű férfit pedig a mentőszolgálat munkatársai könnyű sérülésekkel kórházba szállítottál.
A kommüniké szerint a román állampolgár gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. A nyomozók bűnügyi őrizetbe vették, a Debreceni Járásbíróság pedig elrendelte a letartóztatását. Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kell majd felelnie.










Hozzászólások