A Tóth Vera Quartet is fellép a Debreceni Egyetem programhelyszínén a Campus Fesztiválon. Az énekesnő és zenekara igazi stíluskavalkádot ígér, a jazz, a szving, a blues és a funky műfajában egyedi hangzású koncertet láthat és hallhat tőlük a közönség péntek este.
Tóth Vera az év hangja lett 2004-ben, miután megnyerte az egyik első hazai énekes tehetségkutató versenyt. Türelmének, tehetségének, kitartásának köszönhetően a legkedveltebb magyar énekesnők közé került, érett és színvonalas előadásmódjával kivívta a szakma és a közönség elismerését. 2005-ben a Művészetek Palotájában, turnézáró nagykoncertjén vehette át első aranylemezét.
„A zene szeretete mindig meghatározó volt számomra, ehhez pedig az kellett, hogy a közvetlen környezetemben csakis minőségi zenét hallgathassak. Mindig a zene volt az, amibe ha kellett, el tudtam menekülni, visszahúzódó, művészlelkű gyerekként sokszor az éneklés, a zene volt a legjobb barátom. Ez már az óvodában megmutatkozott, valahogy másképp énekeltem, mint a többi gyerek és ezt a felnőttek is észrevették, majd abba az irányba tereltek, hogy végül az éneklés lett az életem” – nyilatkozta a hirek.unideb.hu-nak Tóth Vera.
„Úgy akarok énekelni, hogy annak legyen értékelhető üzenete, olyan irányzatok vannak hatással rám, amelyek erősítik a szellemet, segítik, gazdagítják az alkotómunkát. Ebben a klasszikus zenének, a régi zenei műfajoknak és a tradicionális megközelítéseknek megkerülhetetlen szerepük van” – emelte ki az énekesnő.
Szerinte a Campus Fesztivál reformáló erővel bír, hiszen nagyon hiányzik a mai rendezvények többségéből az, hogy gasztronómiai és nevelő célzatú programhelyszínek is legyenek, utóbbi szempontból is különlegesnek tartja a Debreceni Egyetem szerepét. Mint mondja: a hazai könnyűzenei fesztiválokon nem jellemző, hogy ekkora intenzitással jelenjen meg egy felsőoktatási intézmény, a Campus szerinte ebből a megközelítésből is különleges.
A Tóth Vera Quartet az Egyetem Tér Színpadon játszik pénteken. Műfajilag változatos koncerttel készülnek, hiszen a saját dalok mellett feldolgozásokat is játszanak majd nem szokványos hangvételben, a pop alapjait használva a jazz, a balkáni és a cigányzene sajátosságait is megszólaltatják.
Az énekesnő és zenekara péntek este 21:15-től lép fel.
(Sajtóközpont – BZ)
Fotó: unideb.hu










Hozzászólások