A George Lucas nevéhez fűződő Star Wars történet 1977-ben indult, de napjainkra egyáltalán nem merészség kijelenteni, hogy a kissé gyermeteg űreposz egy generációkon átívelő márkává vált. És ez a kijelentés még akkor is megáll a lábán, ha a Star Wars égisz alatt kijövő tartalmak színvonala meglehetősen hektikus.
A Star Wars jogait birtokló LucasArts céget 2012-ben a Disney vette meg az alapítótól, és innentől letéteményese lett a évtizedeket felölelő sikerszéria további folytatásainak, ez alatt értendőek a mozifilmek, képregények, videójátékok, merchandise jogok és az esetleges későbbi sorozatok is (ugyanis TV vagy streaming platformon ekkor még nem létezett Csillagok Háborúja sorozat).
A megszerzett jogokkal felvértezve végül 2015-ben tért vissza a Star Wars a mozikba: óriási várakozás, hatalmas kasszasiker, de kritikai és rajongói fanyalgás lett a vége. A záró trilógiát lezárandó még két film jelent meg a nagyvásznon: a 2017-es Utolsó Jedi és a 2019-ben megjelent Skywalker Kora. Ezen kívül még két önálló történetet is beszúrtak az alkotók a mozirajongóknak: 2016-ban az önálló Zsivány Egyes és a 2018-as Han Solo fiatalkorát megörökítő, Alden Ehrenreich főszereplésével készülő alkotás.
A Disney startégiája hasonló volt ahhoz, amit a szintén az ő birtokukban lévő Marvel filmes univerzum követ: igyekeztek évente legalább egy nagy blockbusterrel kedveskedni a rajongóknak. A fent említett filmekben azonban sajnos volt egy közös pont: maga Star Wars, mint bevált hívószó mindegyiket el tudta adni, de a visszajelzés és a fogadtatás egyiknél sem volt egyöntetűen pozitív.
A nagy Mickey egér ennek köszönhetően stratégiát váltott: az egyre inkább előre törő streaming piac láttán úgy gondolta, hogy a mozifilmjeit ritkítja, és inkább sorozatok formájában szolgálja ki a piac igényeit. Halk megjegyzés: animációs sorozatok formájában már volt tapogatózás a televíziós és online platformok irányába korábban is.
Az első élőszereplős Star Wars sorozat, a Mandalorian 2019 karácsonyán landolt az online térben, és minden várakozást felülmúlt, immár nem csak bevételi, hanem kritikai szempontból is. Az első teszt jól sikerült, a Disney pedig vérszemet kapott. A Mandalorian folytatása mellett berendelte az éra egyik legnépszerűbb mellékszereplőjének Boba Fettnek az önálló sorozatát, és Obi-Van Kenobi is kapott egy mini szériát.
A sorozatok hamar a mozifilmek sorsára jutottak, a Disney szemmel láthatóan nem tud egyenletesen magas színvonalon sáfárkodni a négymilliárd dollárért vett szellemi örökséggel. A mennyiség sok, a minőség azonban erősen változó. Az üzletpolitika azonban kitart, jelenleg több évre előre több Star Wars sorozat van bejelentve, és ezek előkészítési, vagy már forgatási fázisban vannak. Ennek a hosszas folyamatnak lett az eredménye az Andor, amely egy 12 részes széria, és a hazai rajongók a tegnapi nappal kapták meg a sorozat fináléját- hogy lesz-e folytatás, nos ez egy nagy kérdés.
Az Andor ugyanis egy unikálisnak mondható alkotás a Star Wars-világon belül és nagyon más húrokat penget, mint az eddig megszokott alkotások: épp ez adja a különlegességét és a viszonylagos sikertelenségét is: ez az első olyan alkotás ebben a világban, amely kimondva sem hozta a kívánt nézőszámot.
Ez egyébként azért érdekes, mert a filmkritikusok ódákat zengenek róla, a rajongók nagy számban azonban inkább elutasítják ezt a fajta megközelítést.
De mitől ennyire speciális az Andor?
A Star Wars univerzum kezdetén egyértelmű volt, hogy egyszerű, szinte népmesei az alkotók üzenete: a rosszak nagyon rosszak, a jók nagyon jók, az erkölcsi határok egyértelműek, a dialógusok minimalisták, a hősök és antihősök harca pedig mindig epikus. Ez volt a Star Wars-recept, amitől csak a Zsivány Egyes és a animációs Lázadók sorozat első évada és a Mandalorian/Boba Fett sorozatok tértek el valamelyest, vagy mondhatjuk, hogy ezek a jól bevált formulákat már keresztezték egy kicsit felnőttesebb, undergroundabb hangulattal. Ennek a kicsúcsosodása lett maga az Andor.
Ez a széria nem az epikus hősök, hanem az egyszerű kisemberek oldaláról fogják meg az elnyomó Birodalom ellen harcoló Lázadók történetét.
Ha az ember beleéli magát egy diktatúra ellen harcoló egyszerű ember szerepébe, akkor nagyon empatikusan értelmezhető a sorozat és maga a főszereplő, Cassian Andor figurája. Itt nincs fénykard meg szuper űrhajó: van viszont titokban átadott üzenet, nehezen megszerzett kézifegyver eldugva, készpénzes “útlevél” nélküli utazás és hasonlók.
Az Andor egy kémfilmre hasonlít, de olyan vélemény is született róla, hogy a Trónok Harca intrikus vonalát akarja beimportálni a Star Wars világába.
Az Andor hangulata így végig fojtott és csak néha csúcsosodnak ki az események egy-egy látványosabb akcióban. Viszont mikor erre kerül sor, egyáltalán nem biztos, hogy a jók győznek. Sokszor a harci jeleneteknek tragikus végkimenetel vagy “éppen megúsztuk” érzés a vége.
Filmkritikai szempontból természetesen elmondható, hogy maguk a jelenetek jól koreografáltak és kellő mennyiségű utómunkát is kaptak, így a látványvilágra nem lehet panasz, de ez egy ilyen szolgáltatónál, ilyen márkanév alatt, ilyen költségvetéssel nem meglepetés, ellenben alapvető elvárás. A jelenlegi kritikus hangok ki is emelik ezt: az akció kevés, űrcsata pedig szinte egyáltalán nincs a terítéken. El tud valaki képzelni egy Star Wars történetet űrcsata nélkül? Bár zsigerből válaszolna mindenki kategorikus nemet erre, de az Andor ilyen és épp az ehhez hasonló húzásoktól merész. Ugyanakkor a különböző bolygók, nyílt és zárt helyszínek, az életterek sokszor depresszívek, szűkek, sötétek, vagy eldugottak: egyetlen – már ismert – lokáció a Coruscant, a galaxis központja: egy csillogó “főváros”, ahol a míves felszín alatt azonban nem annyira egyértelmű a helyzet.
Star Wars világában még nem volt alkotás ennyire realisztikus, kilátástalan, vagy, ha úgy tetszik: felnőttes. Ez az az alkotás, amely a brand eddig egyik legjellemzőbb gyermeki idealizmusát le merte vetkőzni és egy teljesen új, eddig ismeretlen aspektust hozott ebbe a világba.
A karakterek, azok élettörténete, motivációi egymáshoz való viszonyuk árnyaltabbak, mint eddig bármelyik korábbi történetben, elég csak arra gondolunk, hogy a mozfilmek kezdete óta kiemelten fontos női mellékszereplő, Mon Mothma ezen a történetfolyamon keresztül kapta meg a már rég esedékes előzmény sztoriját, mindezt úgy, hogy nem ő áll a fókuszpontban. Persze ez az ára annak, hogy a sok karakter mozgatás és történetszál elveszi a helyet és az időt a szemet gyönyörködtető fénykard párbajoktól és űrcsatáktól.
A streaming korszak kihívásaihoz és trendjeihez remekül adaptálhatók az Andor és más hasonló Star Wars sorozatok, így az egyszeri rajongót kíváncsivá teszik a lehetőségek: milyen ismert karakterre építenek még önálló történetet, milyen új karakterek, helyszínek bukkannak majd fel, és ezek hogyan fognak egységes egésszé összefonódni?
Ez a korlátlanul bővíthető univerzum rengeteg tartalékkal bír még: és bár az Andor nem lett sikeres a fent taglalt különleges hangvétel miatt, de biztos, hogy olyan lesz, mint a híres debreceni Tankcsapda megosztóbb lemezei: a megjelenés pillanatában értetlenség fogadja, de évek, esetleg évtizedek múltán megtalálja a közönségét és el tudja foglalni a méltó helyét az életműben.
Aki fanatikus kedvelő, az némi nyitottsággal sok újat találhat az Andorban, aki pedig eddig nem kedvelte a Csillagok Háborúját, annak remek alkalom, hogy megszeresse, egy teljesen, az eddigiektől homlokegyenest eltérő szemlélettel, amely sokkal inkább illeszkedik a jelenlegi film-és sorozattrendekhez, mint az elmúlt évtizedekben megszokott tartalmak.
Az Andor teljes tizenkétrészes első (és talán utolsó) évada hazánkban elérhető a Disney+ streaming applikációján keresztül.
Kiss Ákos
Hozzászólások