A 2020-as évet alapvetően és markánsan világszerte egy tényező határozta meg. Neve beleégett a mindennapjainkba, és talán nem állítok valótlant, ha azt mondom, legszívesebben soha többet nem hallanánk azt a szót: COVID. A vírus tornádóként söpört végig a világ kontinensein, felforgatva az addig biztosnak hitt körülményeinket, ingoványos talajt és áldozatokat hagyva maga után. Minden és mindenki a túlélésre játszott. A legtöbb cégnek, vállalkozásnak részben vagy teljesen újra kellett terveznie éves működését, stratégiáját, és nem is csak egyszer az év folyamán. Vannak szektorok, amelyekre különösen nagy csapást mért a járvány. A turisztikai, és a vendéglátóipari mellett a szórakoztatóipari, az előadóművészi, valamint a rendezvényszervezői ágazatot sújtotta a leginkább a vírus és az annak nyomán született korlátozások.
Évértékelő sorozatunkban ezúttal Süli Andrással a debreceni zenei élet egyik kulcsfigurájával, a Campus Fesztivál programigazgatójával beszélgettünk az elmúlt év kihívásairól, tanulságairól, pozitív hozadékairól, a mentori munkájáról valamint Debrecen zenei és kulturális színtereinek szerepéről.
Mesélj, hogyan élted meg a 2020-as esztendőt?
Süli András: Nagyon vegyes érzelmeim vannak 2020-al kapcsolatban. A mérleg egyik serpenyőjében ott van, hogy az addig megszokott munkánkat, hivatásunkat és azt a közeget, amelyben mozgunk, – itt elsősorban az élő zenei rendezvényekre, a koncertekre és a közönség társaságában végzett előadói tevékenység világára gondolok – gyökeresen átalakította a COVID és az év jelentős részében nem tudott a hagyományos formában működni. Olyan – számunkra érzelmileg is fontos – dolgok dőltek meg, rendezvények maradtak el, amelyek nélkül korábban nagyon nehezen tudtunk volna egy évet elképzelni. Folyamatos, egyik hétről, hónapról a másikra változó, bizonytalan helyzet jellemezte, ami rengeteg improvizációval, újratervezéssel, bizonytalansággal járt, alkalmazkodva az aktuális járványhelyzethez, és az azokkal kéz a kézben járó szabályozásokhoz. Ezt nem volt könnyű sem mentálisan, sem lelkileg feldolgozni. Az ember mindeközben félti a körülötte lévőket, a családját, szeretteit, emiatt én azt gondolom, hogy a magán-és a családi életünk is átalakult.
„Úgy gondolom, hogy az egymásra való odafigyelésnek és az alkalmazkodásra való képességnek a fontosságára világított rá az elmúlt év. Emellett ismét emlékeztetett bennünket arra, hogy a természet még mindig sokkal nagyobb erő és hatalom, mint amilyenek mi emberek bármikor is leszünk, és hogy ezt igenis tudomásul kell vennünk.”
De, hogy ne csak rosszat mondjak, a mérleg másik oldalán voltak pozitív vonzatai is ennek a helyzetnek. Ki lehetett hozni belőle érdekes dolgokat, kis elmélyülést, odafigyelést olyan dolgokra, amelyekre korábban – a sokkal rohanósabb tempóban – kevesebb időm maradt volna. Hozott új projekteket, mint amilyen a menedzseri szerepkör, erre jóval több időm jutott. Volt néhány személyes dolog, amiket évek óta halasztgattam, rendbe tetettem például régi hangszereket, kicsit többet zenéltem hobbi szinten a saját örömömre, belevágtam online produceri tanulmányokba, és sokkal többet lehetettem együtt a családommal. Ezek mind jó dolgok voltak.
A Campus Fesztivál programigazgatójaként te felelsz a zenei programért. Idén elmaradt a fesztivál, helyette Stadionkoncertek voltak. Visszatekintve hogyan értékeled ezt a programot?
S.A.: Ezt akkoriban is hangsúlyoztuk, hogy a Stadionkoncertek még ha oly jól is sikerültek, nem voltak alkalmasak arra hogy a fesztivált pótolják – noha nem is voltak hivatottak rá. Nagyon jó, hogy sikerült abban a viszonylag szűk másfél, két hónapos szabadabb időszakban a Víztoronykertben is lehetőséget adni zenészeknek, zenekaroknak arra, hogy találkozzanak a közönségükkel idén, és hogy ne maradjon ez az év teljesen koncertek nélkül. Én azt gondolom, hogy a fesztiválnak és a fesztiválozásnak – legyen az a zenén kívül bármilyen kulturális, vagy gasztronómiai összejövetel – annyira lényegi eleme a közösségi lét, az emberek találkozása, valamint az, hogy egy viszonylag szűk térben számos kulturális élmény közül választhatjuk ki, hogy éppen mire vagyunk kíváncsiak, hogy ha ezt kivesszük belőle, akkor pontosan a sava—borsát veszíti el. Ezért ennek valamiféle pótlásáról vagy helyettesítéséről nem beszélhetünk, legfeljebb gyógyírről. Nekünk ezek a programok nyújtották ezt.
Nyilván nagyon stresszes időszak volt…
S.A.: Igazából folyamatosan ott volt egész évben az ember torkában egy gombóc, hogy jól csináljuk-e, mire számíthatunk, egyáltalán mi az, amit felelős döntéshozóként, szervezőként az ember egy ilyen helyzetben megtehet. Mi biztonságos és mi nem? Azt gondolom, hogy minden, amit korábban tanultunk erről a szakmáról, az hirtelen át lett húzva egy tollvonással és érvénytelenné vált. Természetesen nem voltak könnyű pillanatok ezek. Mindemellett mi magunk is a szűk családdal átestünk a koronavíruson. Szerencsére a szüleink a legjobb tudomásunk szerint nem kapták el, sikerült megóvni őket.
Tavaly év végén „Jövőre mindent bepótolunk jeligével” úgymond elkezdtetek finoman kampányolni a 2021-es fesztiválszezonra. Nyilván ez azt jelenti, hogy bizakodtok, lehet idén újra ilyen programokat rendezni. Mit jelent szervezői oldalról, a mindent bepótolunk szlogen?
S.A.: Valójában arra készülünk, hogy ha az aktuális szabályozás, a járványhelyzet és úgy általában az emberek közérzete, hangulata lehetőséget ad erre, akkor megteremtsük a lehetőséget arra, hogy újra lehessen találkozni, zenét hallgatni, programokon részt venni. Azt gondolom, hogy valahol mindenki azért szorít, hogy ha lassan is, – a biztonságot elsődlegesen szem előtt tartva – de újra beinduljanak ezek a folyamatok, a közösségi élmények gyűjtése. Amikor azt mondjuk, hogy mindent bepótolunk, elsősorban annak a korábbi felszabadult, kötetlen hangulatnak a visszanyerésére gondolunk, azoknak a társaságában, akikkel jól érezzük magunkat. Ez szeretnénk visszaadni és bepótolni.
Hogyan látod, a jövőben ennek az iparágnak viszonylag gyorsan és könnyen sikerülhet visszatérnie a korábbi kerékvágásba? Hiszen az emberek ki vannak éhezve az élményekre…
S.A.: Biztos vagyok benne, hogy nem lesz könnyű és gyors a visszaállás. Őszintén kétségeim vannak, hogy bármelyik érintett szektornak a talpra állása egyik pillanatról a másikra megtörténne. Hozzáteszem, nem is biztos, hogy száz százalékban a régi életünknek kell visszaállnia, mert néhány tanulságot levonva azt gondolom, javíthatunk az emberiség kilátásain és a saját élethelyzetünkön közép-és hosszútávon. Rövidtávon pedig megítélésem szerint lesz egy olyan időszak, amikor ez egyáltalán nem lesz olyan egyértelmű. Nem tudjuk, milyen esetleges plusz feltételekkel lehet majd nagyobb tömeget egy helyszínre beengedni, mint ahogyan azt sem, az emberek hány százaléka várja az úgymond kiszabadulást, és hányan lesznek, akiket a félelem távol tart majd az ilyen típusú rendezvényektől. Realistán nézve én egy folyamatként tekintek erre, lépésről-lépésre lesz a közösségi, kulturális élet újra része az emberek mindennapi életének. Egyfajta reménysugár már lehet 2021-ben, ehhez készítjük elő a terepet, ezért dolgozunk, hogy ha ezek az ajtók megnyílnak, akkor legyen mibe kapaszkodni.
A legutóbbi fesztiválon 2019-ben volt a legtöbb fellépője a Campusnak, szám szerint 250. Lényegében nem volt olyan ismert magyar előadó, akit ne sikerült volna idehozni, és nemzetközi mezőnyből is nagy durranás volt a Limp Bizkit nagyerdei fellépése. Hova pozícionálod a Campust a hazai fesztiváltérképen?
S.A.: Ez egy érdekes és kicsit többdimenziós szakmai kérdés. Azt tudjuk mondani, hogy a programok mennyisége, a látogatószám és az egész rendezvénynek a léptéke alapján, maximálisan benne vagyunk az első 6-7 ilyen típusú nyári, szabadtéri zenei profilú rendezvény között. A programköltségvetésünk azonban egy nagyságrenddel kisebb, mint a piac legnagyobb szereplőié, amelyek nagyon komoly külföldi zenekari felhozatallal építkeznek, részben külföldi közönség felé. A mi célcsoportunk mindig döntő mértékben a hazai, azon belül is leginkább a regionális közönség – ide értve a határon túli, de magyarul beszélőket is. A programunk is ezt tükrözi, nagyon színes, a mainstreamtől az undergroundig minden megtalálható nálunk. De attól a szinttől még azért a fesztivál messze van, hogy sorban, naponta több „A” kategóriás, külföldi sztárvendége legyen.
A szlogenetek a „Dunán innen a legnagyobb”. Felmerül a kérdés, hogy a mennyiségre vagy minőségre szeretnétek helyezni a hangsúlyt.
S.A.: Mindenképpen a minőséget tartjuk elsősorban szem előtt. Már eleve a kommunikációnk kialakításában is nagyon fontos hívó szó a komfort, a minőségi szolgáltatás. Mi tényleg azt szeretnénk, hogy nagyon sokféle, különböző zenei ízléssel, prioritásokkal rendelkező ember egyaránt jól tudja érezni magát nálunk. A látogatószámnak a növelése pedig csak addig fontos szempont, amíg azt gondoljuk, hogy kulturáltan, kényelmesen és biztonságosan tud szórakozni ekkora mennyiségű ember.
Érdekes e tekintetben a már említett romániai magyarság szerepe, a Debrecentől körülbelül egy órányira lévő Nagyvárad és környéke. A Campus célközönségébe ők mekkora szerepet töltenek be? Mennyire cél őket idecsábítani?
S.A.: Ha lehetek kicsit önkritikus, akkor azt is mondhatnám, hogy tölthetne be akár még a mostaninál is nagyobbat. Az előző években viszonylag szűkösebb erőforrásaink jutottak arra, hogy komolyabb kampányt csináljunk a határon túli magyarul beszélő közönség irányába. De természetesen ettől ez még jelen van, hiszen regionális adottság, és ahogy te is mondtad a fizikai távolság nem túl nagy. Fogalmazzunk úgy, hogy ebben van még hova fejlődnünk. A közeljövőben nagyon fontos lehet, hogy tudjunk ide csábítani fiatalokat ezekről a helyekről. A romániai fesztiváltérkép egyébként kicsit más struktúrájú, mint a magyar, más fókuszok mentén szerveződnek az ottani fesztiválok. Ezek sok szempontból nagyon erős alternatívát jelentenek egy magyar ajkú fiatal számára is, de megvannak azok a helyzetek is, amikor egy magyar fiatal egy olyan rendezvényt keres saját maga számára ahol magyar előadókat, magyar zenét hallhat nagy mennyiségben, és bízunk benne, hátha ránk esik a választása.
A román közönségnél maradva, nem mehetünk el Kolozsvár óriási fesztiválja az ELECTRIC CASTLE mellett. „A” kategóriás fellépőket, legújabb nemzetközi előadókat hívnak. Ez mennyire lehet jó példa Debrecen számára?
S.A.: Szerintem nagyon jó példa. Az Electric Castle-t én személy szerint egy nagyon előremutató, progresszív, izgalmas rendezvénynek tartom, és nem csak azért mert a nagy nevű nemzetközi fellépői jól csengenek, hanem mert mellette még elég mély merítésben hoz kevésbé ismert, de a maguk kis szubkultúrájában nagyon is izgalmas zenei előadókat, és ezzel egy igazán fűszeres karaktert adnak a fesztiváljuknak. Ám itt mutatkozik meg, amit említettem is, hogy a más a magyar és a román fesztivál közönség a szocializációja, ezért mások az elvárások, preferenciák. A magyar közönség hamar kimutatja az elégedetlenségét, ha megpróbálunk változtatni, újítani bizonyos dolgokban, és nem a megszokott programmal, előadókkal találkoznak.
A Campus mellett a Nagyerdei Víztorony, a Hall, és a Lovarda bizonyos programjait is te szervezed. Utóbbi, 2019-ben volt 20 éves és a szerepe jelentősen megváltozott az elmúlt években. Korábban buli, – illetve koncert helyszín volt, manapság sokan inkább lagzi teremként aposztrofálják. Mi lesz a szerepe a jövőben a Lovardának?
S.A.: A hangos egyetemi partik valóban elköltöztek a Lovardából a Hallba, de ettől a Lovarda nem vesztette el azt a funkcióját, amely szerint helyet ad kulturális rendezvényeknek. Az tény, hogy ezeknek valamennyire csökkent a számuk, illetve az is, hogy profiljukat tekintve átalakultak, kevesebb közte a zenés rendezvény. De nem volt olyan az elmúlt években, hogy ne lett volna így is legalább évi 8-10 koncert ott.A Lovarda egyébként épp most nyert el egy olyan pályázatot, ami a klubok életben maradását szolgálja és segíti, és ennek a feltételei között is ott szerepel, hogy az elkövetkezendő időszakban, – nyilván majd amikor már a járványhelyzet engedi – éves szinten 12 koncert megvalósuljon. Én ezt teljesen elérhetőnek látom. És azt se feledjük el, hogy emellett az elmúlt években is dumaszínházi és színházi előadások, „csendes-ülős” zenei rendezvények, és számos egyéb kulturális program volt amellett, hogy céges rendezvények, konferenciák, esküvők színtere is volt egyben. Ez egy sokfunkciós épület, úgy is lehet mondani, hogy egy álló csillag a debreceni rendezvényszervezés egén azzal, hogy most már több mint 20 éve folyamatosan jelen van. Ez idő alatt több ráncfelvarráson is átesett, előbb utóbb nyilván majd egy nagyobb felújítás is ráférne.
Különböző városi kulturális projektekben is részt vettél/veszel szakértőként. 2018-ban kiderült, hogy Debrecen helyett Veszprém lesz Európa Kulturális Fővárosa 2023-ban. És bár nem a cívisváros nyert, akkor az az ígéret született, hogy a programelemek nagy része így is megvalósul. Mit tudsz a pályázat utóéletéről, bevonódsz-e még ebbe a projektbe?
S.A.: Az EKF programban kreatív tanácsadóként vettem részt, ami annyit jelentett, hogy a pályázat szakmai anyagának kidolgozásában, az ahhoz szükséges ötletek összegyűjtésében, a programhoz szükséges tapasztalatok megszerzésében és megosztásában játszottam szerepet. Debrecen bekerült a három legjobb város közé, és bár nem nyertünk, pozitív értékelést kaptunk a zsűritől. Az én megbízatásom eddig a pontig szólt, úgyhogy 2019 óta nekem ilyen szempontból az EKF programmal, illetve az esetleges továbbfolytatással nincsen hivatalos kapcsolatom. A pályázat úgymond örökségének a továbbvitele gyakorlatilag a kulturális városvezetés illetve a kulturális intézmények kezében van. Én azt gondolom, hogy az ötletek az asztalon vannak, és látom a szándékot arra, hogy adott esetben előkerülhetnek. Azért nehéz erről nyilatkozni, mivel formálisan nem látok bele a folyamatokba, másrészt 2020 nyilvánvalóan nem csak a mi számunkra volt egy nagyon nehéz év, hanem a város kulturális életének irányítói számára is, a korlátozások mellett a források szűkössége és azoknak az esetleges átcsoportosítása miatt is.
Egy-egy projekt kapcsán megkérdezték a véleményemet, illetve tartjuk a kapcsolatot azzal a kis szakmai csapattal, akikkel a pályázatot készítettük. Ellátogattunk Veszprémbe, találkoztunk az ottani csapattal, és beszélgettünk az esetleges együttműködési lehetőségekről. Azt is tudom, hogy Puskás István Debrecen alpolgármestere részéről nagyon erős a nyitottság, hogy a megfelelő pillanatban elő tudjunk venni olyan gondolatokat, ötleteket, amelyek részei voltak az EKF programnak.
Szintén az EKF-nél maradva, a szlovén város Piran 2025 projektjében is volt/van szereped. Erről mit lehet tudni jelenleg?
S.A.: Igen, az elmúlt két évben kisebb-nagyobb léptékben közreműködtem az említett pályázat elkészítésében. A szlovén tengerparton található négy település fogott össze, ezek közül Piran volt a pályázó. Néhány héttel ezelőtt derült ki, hogy sajnos nem ők nyerték meg a szlovén városok versenyét. De ennek kapcsán sikerült egy nagyon jó nemzetközi csapatban dolgoznom, és érdekes tapasztalatokra szert tennem.
Debrecen Zenei Koncepciója kapcsán is óriási szerepet vállaltál, ha jól tudom, gyakorlatilag te magad egy személyben készítetted el.
S.A.: Ez jól hangzik, de nem igaz (nevet). Nem szeretek egyedül készíteni dolgokat. Az, hogy egy szöveget végül én öntök formába az sosem jelenti azt, hogy azt egyedül készítettem volna el. A koncepcióról érdemes tudni, hogy volt benne egyrészt szakmai, kutatói segítségem, másrészt több száz ember visszajelzése és véleménye megjelenik benne. Készítettünk egy kérdőíves kutatást, egyfelől a zenei életben szorosan érintett emberek részvételével, továbbá a zenei életet rajongóként, de mégiscsak közelről figyelők segítségével. Ez mintegy négyszáz embert jelentett, ezek alapján lettek adataink arról, miben szenved leginkább hiányt a zenélő közösség, mi az a tudás, infrastruktúra, az esetleges anyagi háttér, ami hiányzik. Mik a nehézségek, kihívások és minek örülnének. 2019 novemberében ezt a koncepciót elfogadta a közgyűlés, és azóta is folyamatos egyeztetés van a megvalósításáról a várossal. 2020-ban ez el is kezdődött volna, nyilván itt is sok mindent ellehetetlenített a vírus, de ettől függetlenül ez egy élő dolog.
A koncepció egyik pillére egy mentori szolgáltató pont létrehozása, erre látok némi esély, hogy 2021-ben elinduljon. Ez segítené a zenészeket, zenekarokat információhoz jutni, kapcsolati hálót építeni, tudáshoz jutni képzések, tréningek szervezésével. A másik pillér egy konkrét pályázható támogatási program, fiatal feltörekvő zenekarok, zenészek számára profi hangfelvételek, videoklip készítésre, képzésre, hangszervásárlásra, próbaterem bérlésre stb. Ebből egy nagyon kis szelet meg tudott 2020-ban is valósulni, de abban a formában, ahogy mi elterveztük, sajnos még nem. Bízunk benne, hogy idén már erre is lesz lehetőség.
A cívisvárosban több unikális program is van, mint például a Sofar Sounds Debrecen, aminek alapítója vagy. A Londonból több mint 10 évvel ezelőtt indult – mára nemzetközivé váló kezdeményezés hazánkban Budapest mellett csak itt lelhető fel. 2017-ben indult és nagyon népszerű is volt tavaly márciusig.
S.A.: Bízom benne, hogy ezt így ki lehet jelenteni. Annyit tudunk, hogy a nyilvántartásunk szerint nagyjából 750 ember lépett velünk valamilyen formában kapcsolatba, és jelentkezett legalább egy ilyen titkos szobakoncertre. Ennek ugye az a lényege, hogy alternatív helyeken, – általában nem koncertezésre használt kisebb terekben: például galériákban, tetőteraszokon, könyvtárakban, nagyobb irodákban vagy akár egy kisebb templomban – összegyűlik jellemzően 40 -100 zeneileg nyitott ember, akik nem tudják előre kit láthatnak fellépni aznap. Ez csak ott a helyszínen derül ki. Egy este 2-3 mini koncertet nézhetnek meg, úgymond kamaraprodukciókat, amelyek során egy nagyon erős bensőséges kapcsolat alakul ki a zenész és a közönség között.
Teljesen más, mint egy többezres nagykoncert, más interakciókkal, nagyobb odafigyeléssel, más rezonanciával, pozitív energiákkal. Szerintem mindkét fél nagyon szereti ezt a formátumot. 2019-ben majdnem minden hónapban volt Sofar Sounds Debrecenben. A teltház mindig az első pillanattól kezdve garantált volt egy-egy eseményre. 2020 márciusában volt az utolsó koncert, azóta sajnos ez sem működik, globális szinten állították le a formátum koordinátorai. Biztos, hogy nagyon szigorú feltételek mellett lehet majd újra szervezni ilyen koncerteket is, de amint erre lehetőség van, mindenképpen szeretnénk folytatni.
A NKA Hangfoglaló Programhoz sokrétű kapcsolat fűz, ahol évek óta mentorként is dolgozol.
S.A.: Igen, a Hangfoglaló Program a pályázati támogatási lehetőség nyújtása mellett egy programirodát is működtet, ami lehetővé teszi az előadók folyamatos szakmai támogatását is. Ennek korábban Cseh Tamás Program volt a neve, én még ebben az időszakban kerültem szorosabb kapcsolatba velük, zsűrizni szoktam az induló előadók kiválogatásánál, és ehhez kapcsolódik ez a mentori program is, amely azt jelenti, hogy azok az előadók, akik anyagi támogatást nyernek a pályán való komolyabb elinduláshoz, azok kapnak maguk mellé egy, a zenei szakmában már jártas szakembert is. Idén lesz az ötödik éve, hogy együtt dolgozok én is évről-évre egy-egy fiatal tehetséges előadóval, a 2020. évi mentoráltam mellett pedig úgy hozta az élet, hogy végül a menedzseri feladatokat is elvállaltam.
Saya Noé-ról, a magyar származású, Malajziában felcseperedő lányról van szó.
S.A.:Igen. A polgári neve Kőrös Noémi (becenevén Mimi), ebből jött a Saya Noé művésznév, ami malájul annyit tesz: „Noé vagyok”.
viszont nincs csapata. Én mentorként pedig azt láttam, hogy mindenképpen fontos lenne, hogy építsünk egy csapatot mellé, aki a szervezési hátteret biztosítani tudja, így csöppentem ebbe a fura menedzseri szerepbe. A zenei előadó-művészeti színtérnek ezzel az oldalával addig nem foglalkoztam. Noémiról azt kell tudni, hogy egy igazi „do it yourself” előadó, aki rengeteg mindent megtanult egyedül. Nagyon izgalmas háttere van, klasszikus zenész családból származik, és igen, ahogy mondtad, Malajziában nőtt fel, ott töltötte a gyerekkorának jelentős részét, tíz évet. Mindig is nagyon érdekelte a zene, csak sokáig nem ez volt a fő profilja, óvónőként végzett és dolgozott itthon és Barcelonában is. Aztán eljött egy pillanat az életében, amikor azt érezte: ha most nem kezd el komolyabban foglalkozni a zenével, akkor hiányérzete lesz. Azon túl, hogy szerintem egy nagyon különleges és jó énekhang gazdája, emellett több hangszeren is játszik, alapszinten elsajátította a produceri tudást, amellyel képes komplett hangzásokat megtervezni, dalok zenei kíséretét összerakni. A közös munka során szépen építkeztünk az elmúlt évben, úgy hogy közben koncertezni alig tudtunk. De nála nem is feltétlen ez volt a prioritás, sokkal inkább a debütáló nagylemezének elkészítésére koncentráltunk, ami december 10-én meg is jelent Museum of Sins címmel.
Nagyon sok jó dolog történt velünk annak ellenére, hogy nem voltak fellépések idén, nagyon jó felvételek készültek, elismerések jöttek, jó visszajelzéseket kapott külföldről, és rögtön az első évben beválogatták a magyar zenei export iroda 15-ös kiemelt listájára, ahol legexportképesebb tartott előadók vannak.
Mit vársz 2021-től?
S.A.: Nagyon megerősödött az alkalmazkodó készségünk az elmúlt évben, és szerintem most is számolnunk kell azzal, hogy folyamatosan át kell majd alakítani a terveinket. Én elsősorban és legjobban azt várom, hogy újra félelmek és szorongások nélkül találkozhassanak egymással az emberek, és ezekben a találkozásokban a zene nagyon jó katalizátor, ezért bízom benne, hogy az a sok-sok jó zene újra ott lehet a színpadokon, újra közvetlenül nyújthat élményt a hallgatóságnak.
Hozzászólások