Ittasan szóváltásba keveredtek, majd dulakodás közben egy kalapáccsal nagy erővel fejen ütötte.
Súlyosabb ítéletet kér a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség arra a borsodi férfira, aki miután megölte édesapját, feldarabolta és testrészeit kénsavba dobta. A vádhatóság közleménye szerint,
a vádlott az apjával régóta konfliktusos kapcsolatban volt. 2020. szeptember 13-án, este, apa és fia egy borsodi településen lévő lakásban italoztak, melynek során szóváltás alakult ki közöttük. A vita hevében a sértett megfogott egy kalapácsot és azzal fenyegetőzve közelített a fiához, aki ököllel arcon ütötte. Az ágyra eső apa kiejtette kezéből a kalapácsot, majd annak megszerzése érdekében dulakodtak. Végül a fiú a kalapáccsal fejen ütötte az apját, majd amikor észlelte, hogy a férfi még életben van, ismét nagy erővel fejen ütötte.
A férfi annak érdekében, hogy eltűntesse a holttestet, interneten kutatott módszerek után. A keresés eredményeként úgy határozott, hogy
apja testét kénsavban fogja feloldani, ezért rendelt 100 liter kénsavat és egy 200 literes hordót. Ezt követően a holttestét több darabra vágta, majd a testrészeket a hordóba öntött kénsavba helyezte.
A cselekményre úgy derült fény, hogy néhány nap elteltével a sértett eltűnése miatt a szomszéd értesítette a rendőrséget. A vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését, azt azonban tagadta, hogy a holttestet feldarabolta. A férfit a Miskolci Törvényszék emberölés bűntette miatt
7 év börtönbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.
Az ítélet ellen a férfi a védőjével a cselekmény erős felindulásból elkövetett emberölés bűntettének minősítése érdekében, erre tekintettel pedig a kiszabott büntetés enyhítéséért fellebbeztek. Az ügyészség a büntetés súlyosítása érdekében nyújtott be jogorvoslatot. Másodfokon az ügyben a Debreceni Ítélőtábla dönt.










Hozzászólások