Egy héten belül két gépkocsi gyulladt ki, s a Veszprém megyei főügyelet két műveletirányítója is segédkezett szabadnapján az oltásban – írta a katasztrófavédelem.
A közlemény szerint október 5-én, a reggeli órákban a 8-as főúton, Márkó térségében gyulladt ki egy személyautó. Király Szabolcs tűzoltó főtörzsőrmester szolgálatváltás után éppen hazafelé tartott, amikor füstöt észlelt. Rögtön félreállt a kocsijával és a bajbajutott autós segítségére sietett.

A mentők addigra már porral oltóval oltani kezdték a tüzet, a sofőr pedig kiszállt. Az autó motorterében csaptak fel a lángok, azonban mire Szabolcs odaért, tűz már nem volt, áramtalanítani próbált. Miután azonban a forró motorháztetőt puszta kézzel esély sem volt felnyitni, inkább a sofőrnek segített kiszedni az autóból, amit még lehetett – közölték.
Október 12-én este ugyancsak egy műveletirányító segített, ezúttal Nemesszalókon gyulladt ki egy autó. Pölöskey Arnold tűzoltó zászlós erős, robbanásszerű hangra lett figyelmes: azonnal kirohant otthonából, és azt látta, hogy az egyik utcaszomszéd kocsija lángol, a tűz a kiszáradt növényzetre is átterjedt. A kerékíveken keresztül porral oltóval oltani kezdte a motorteret, és áramtalanított is. A sofőr sokkot kapott, de egy hozzátartozója segítségével időben el tudta hagyni a kocsit – írta a közlemény.











Hozzászólások