Egyértelmű, jól teljesíthető, a felkészültség mérésére alkalmas feladatsorként értékelték a hétfői írásbeli magyarérettségi tételeit az MTI által megkérdezett szaktanárok.
Középszinten a magyarérettségi első részében egy 1999-ben kiadott szótár előszava alapján kellett megoldani feladatokat, a szövegalkotási részben iskolai memoriterekről írhattak érvelést az érettségizők vagy diákönkormányzati tagként osztálykirándulásokról fogalmazhattak meg hozzászólást. A vizsga második részében műértelmező szövegalkotási feladatként Szabó Magda Ezüstgolyó című novelláját lehetett elemezni, az összehasonlító műelemzést választóknak pedig Janus Pannonius Búcsú Váradtól és Juhász Gyula Várad című versének összevetése volt a feladatuk.
Drahos Józsefné, a debreceni Fazekas Mihály Gimnázium magyar munkaközösségének vezetője szerint az idei érettségin egyértelmű, jól teljesíthető feladatokat kaptak a diákok, és a gyengébb tanulók is választhattak olyan feladatokat, amelyeket jól tudtak megoldani.
Az első információk szerint a feladatok közül Szabó Magda novellájának elemzése volt a népszerűbb, az összehasonlító értékelést kevesebben választották – tudatta, hozzátéve azt is, hogy tetszett a diákoknak az a feladat is, amely a digitális világban az iskolai memoriter jelentőségét mutatta be.
A pedagógus elmondta azt is, az iskolában mintegy 150 diák írt érettségit, a rendelkezésre álló időt szinte valamennyien kihasználták, akár arra is, hogy többször átolvassák a dolgozatokat.
Mint arról már korábban beszámoltunk, hétfőn a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel kezdődött meg az idei érettségi vizsgaidőszak, melynek során 1162 helyszínen mintegy 114 700 diák tesz vizsgát.
Kapcsolódó cikkünk:
Hozzászólások