„Debrecen számomra mindig eleven organizmus volt. Apám egyszer azt mondta: ha mi már nem leszünk, nézz fel a Nagytemplomra: az egyik tornya az anyád, a másik az apád” – a Kölcsey Központ Bényi Árpád-terme előtti folyosóján egy kivetítőn keresztül láthattuk és hallhattuk az írónőt, Szabó Magdát, azon a felvételen, amikor a szülővárosáról ezeket a gondolatait megfogalmazta. Ez a hangulatteremtő bejátszás indította el a Szabó Magda-centenárium újabb jeles eseményét: az írónő emléktáblájának felavatását.
Az eseményt az emléktáblának otthont adó intézményt üzemeltető Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője, Bódor Edit nyitotta meg, aki közölte: van már Kölcsey-tábla az intézmény falán, nem véletlenül, hiszen a költő, amikor itt tanult Debrecenben, a mai Kölcsey Központ helyén lévő házban lakott. Van már Kiss Tamás-emléktábla, a tőle származó Debrecen, 1968 című versből vett idézettel, amely a Rendezvényszervező Kft. nevét is adó Főnix madár állandó újraéledéséről is hírt ad, az Őszi Fesztivál keretében két napja adták át az épületben rendszeresen fellépő Kodály Filharmonikusokkal együtt a Kodály-táblát, s most, Kiss Tamás sorai mellé egy emléktábla formájában odakerülnek Szabó Magda Debrecenről szóló gondolatai is.
Bódor Edit felhívta a figyelmet a kivetítő mellé odaállított ruházatra is, amelyet az írónő az utolsó, 90. születésnapján viselt a hagyományosan mindig a Dóczy Gimnáziumban megtartott születésnapi ünnepségén. S az ügyvezető a szetthez fűződő személyes „érintettségébe” is beavatta a jelenlévőket: a cipőt ez alkalomra ugyanis neki kellett megvásárolnia, mert Szabó Magda azt nem hozott magával. Bódor Edit két pár 35 és feles cipőt vásárolt, s szerencsére az egyik – a Kölcsey Központban most látható – lábbeli jó lett Szabó Magda lábára. Aki ezután az utolsó születésnapja után még egy hónapot élt, s hordta ezt a cipőt, ami azóta visszakerült Debrecenbe, s most kiállítási tárgyként funkcionál.
Debrecen városának vezetése részéről Komolay Szabolcs kultúráért felelős alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket. „Por vagyok a város porában” – idézte Szabó Magdát, annak az írónőnek a szavait, aki minden itteni alkotó közül talán a leginkább érezte a várost s a benne lakókat, s képes volt ezt minden formában – regényekben, megnyilatkozásokban, naplórészletekben – megfogalmazni. Azt az értéket, amit ránk hagyományozott, őriznünk és gondoznunk kell. Ezért a centenárium alkalmából már avattak szobrot a tiszteletére, már nyílt egy múzeum az emlékét megőrzendő, s ebbe a sorba illeszkedik bele az emléktábla-avatás is. A táblán olvasható szöveg azt az érzékenységet tükrözi, amellyel az írónő a városához viszonyult: „Debrecen… egyik arca a múltba pillant, a másik szembenéz velem, a harmadik előre, figyeli a jövőt. Mindet vállalom, de egyiket sem a másik nélkül.”
Az emléktáblát azonban nemcsak Bódor Edit és Komolay Szabolcs leplezte le, hanem egy harmadik személlyel karöltve tették mindezt. Azzal az Őze Áronnal, akinek a táblaavató után az írónő Az őz című regényéből készült rendezését tekinthette meg a Kölcsey Központba érkező közönség. A rendezőtől – miután megköszönte, hogy őt és a produkciót Debrecen meghívta – megtudhattuk, hogy a Rózsavölgyi Szalonban egy éve játsszák már ezt az előadást, s amikor a dramaturg kollégájával, Kovács Krisztinával úgy döntöttek, hogy megpróbálják Szabó Magdának ezt a korai kisregényét színre vinni, nagyon féltek a vállalkozástól. Hiszen a regényben egy ember legmélyebb bugyraiba tekinthetünk bele. Ám az alkotók a félelmüket épp azzal oldották fel, hogy igyekeztek a nézőt az előadással valóban ezekbe a bugyrokba bevezetni.
Az őz című regény Encsy Eszterét, ezt a megkeseredett, negatív érzésekkel teli karaktert az előadásban Nagy Mari játszza.
Gyürky Katalin
Hozzászólások