Morvai-Szűcs Enikő csaknem 10 éve dolgozik a Best FM-nél rádiós műsorvezetőként. Személyes életútjáról, a rádiózás kulisszatitkairól és a szakma nehézségeiről beszélgettünk.
Mesélj nekem a kezdetekről! Miért választottad ezt a pályát, hol tanultál és mennyire volt nehéz az elhelyezkedés ebben a munkakörben?
Gyerekkoromtól fogva tudtam, hogy a média valamelyik területén akarok elhelyezkedni, mivel már kislányként is nagyon sokat beszéltem. Anyukám egyik volt munkatársa még Kossuth Rádiónak is hívott, mert ahányszor találkozott velem én mindig és mindenről is dumáltam. Ahogy az érettségihez értem és döntenem kellett arról, hogy akkor hova adom be a jelentkezésemet, úgy gondoltam megpróbálom a Debreceni Egyetem Kommunikáció- és Médiatudomány szakját. Fel is vettek, ami nekem akkor sokat jelentett falusi lányként. Kilépni a nagyvilágba, elszakadni a szüleimtől 18 évesen és elmenni Magyarország második legnagyobb városába. Egy ilyen alkalom azért mégis mérföldkő az ember életében, főleg, hogy mindig is tudtam magamról, hogy a falusi közegből szeretnék kiszakadni és, hogy valami többre vágyom. Az egyetemi éveim során újságíró és televízió specializációra mentem, ami egyébként már így visszagondolva nem adott annyi gyakorlati tapasztalatot, mint vártam volna. Ettől függetlenül imádtam az egyetemet és azt, hogy a mi óráink a főépületben voltak. Mai napig nagyon büszke vagyok rá, hogy sikerült elvégeznem a képzést és diplomát szereztem. Ahogy végeztem a tanulmányaimmal, volt egy féléves kihagyásom, amikor visszamentem a családi otthonunkba, bár azon a nyáron is végig tudtam, hogy vissza akarok jönni Debrecenbe, és történjék bármi én itt fogok munkát keresni. Azt még nem tudtam, hogy hol fogok lakni és miből fogom eltartani magam, de a szüleim végig támogattak abban, hogy az álmaim után menjek. Természetesen az ő segítségük mellett nekem is dolgoznom kellett, így elkezdtem mindenféle diákmunkákat elvállalni, hogy pénzem legyen. Aztán egyszer csak az egyik legjobb barátnőm, – akihez akkor anno odaköltöztem – megkérdezte tőlem egy beszélgetésünk során, hogy miért nem adom be a jelentkezésemet egy rádióba gyakornoknak. Erre a buzdításra 2015 decemberében elküldtem egy emailt a Best FM ügyvezetőjének, ahonnan kaptam is visszajelzést, hogy 2016 januárjában várnak. Innentől kezdve pedig szinte minden időmet a rádióban töltöttem.
A gyakornoki pozíciódtól megkezdve milyen lépcsőket jártál meg és meddig tartott, hogy műsorvezetői székbe ülhess?
Egy évig voltam fixen gyakornok. Ebben az időben semmilyen adás közelébe nem engedtek, konkrét híreket bemondani sem lehetett. Olyan volt azonban, hogy az egyik kollégám elküldött sajtótájékoztatóra és az ottani anyagból segítettem hírt szerkeszteni, ami aztán lement adásban. Nyilván akkor én csak ott ültem, és hallgattam a rádió mellett, hogy úristen, ez az én hírem. Ez pedig tényleg olyan lépcsőfok volt, amit szerintem ma már nagyon kevés fiatal él meg a saját szakmájában.
Legtöbben azt akarják, ahogy kilépnek az egyetemről azonnal legfelül legyenek, holott minden egyes szakmának – főleg a médiának – megvannak a saját kis lépcsőfokai, amit végig kell járni és én ezeket abszolút végig csináltam.
Az első nagy lehetőségem 2016-ban volt a labdarúgó Európa-bajnokság idején, amikor különböző szpotokat kellett gyártani. Ezután nem sokkal adódott egy másik lehetőségem is, hogy a Fórumban a MediaMarkt-ban megszólítsak embereket egy tippelős játék keretein belül, és ennek az anyaga az én hangommal ment le. Innentől kezdve érezték a műsorvezetők meg az ügyvezető is, hogy van bennem potenciál, viszont nem volt túl jó a beszédkészségem és sok mindent meg kellett vagy éppen újra kellett tanulnom a beszéddel kapcsolatban. Ebből adódóan elkezdtem beszédtanárhoz járni egy évig minden héten, és ahogy ez a folyamat beindult, úgy megkaptam az első élő adásomat – ez a kezdetektől kb. másfél évre volt.
Mi a legpozitívabb hozadéka ennek a munkának az életedben és mi a legnegatívabb oldala?
Úgy gondolom, hogy a legpozitívabb dolog, amit adott nekem a rádió az az, hogy megtaláltam általa önmagamat. Mindig is ki akartam valahogy fejezni magam, el akartam mondani fontos dolgokat és ez ebben a munkában megvalósulhat. Nagyon fiatal voltam, amikor elkezdtem, mégis minden úgy jött és abban az élethelyzetben, ahogy éppen fel voltam készülve rá és ez jó. Amit még szeretek benne, hogy nem érzem munkának. Sok embert, ha megkérdeznek a munkáról, akkor teherként emlegetik. Bemennek, ledolgozzák a 8 órát és jól van lapozzunk. Nem mondom, hogy nincsenek hasonló napjaim nekem is, amikor fáradt vagyok vagy szomorú, de imádom ezt csinálni és úgy érzem, hogy ettől a munkától vagyok teljes és önmagam. Mindig azt szoktam mondani, hogy nem tudom magamról elképzelni, hogy egy irodában ülök és papírokat rendezgetek. Nekem kell a kreativitás, az alkotás, az, hogy adjak az embereknek és kapjak tőlük, mert a visszajelzés nagyon fontos. Persze nem mindig minden pozitív, de most már elfogadtam, hogy nem szerethet mindenki, mivel ahány ember annyi vélemény. Ez főleg a TikTok-ozásban érződik, mivel ott szembesültem vele leginkább, hogy mennyi negatív ember van, akik nem szeretnek, de velük igyekszem annyira nem foglalkozni. Ezeken túl a negatív része még a munkának, hogy itt akkor is boldognak kell lenned, amikor nem vagy jól. Nekem volt nemrégiben egy nagyon nehéz másfél éves időszakom, ami borzasztó volt. Lelkileg teljesen romokban voltam, mégis én végig dolgoztam és vezettem a műsort. Volt olyan, amikor sírtam, de két perc múlva már megszólaltam, mert muszáj volt. Mert ezeket az érzéseket nem szabad kifelé mutatni, hiszen kit érdekel, hogy a műsorvezetőnek rossz a hangulata, vagy sírnia kell. Nekem a munkámat el kell végeznem, jó kedvet kell sugároznom és információt megosztanom az emberekkel. Annak ellenére, hogy ez nehéznek érződik mégis olyan szempontból könnyű számomra, hogy amikor beülök a stúdióba minden megváltozik. Nem én leszek más ember, vagy álarcot veszek fel, hanem egyszerűen ott akkora töltődést kapok, amikor felveszem a fülest és megszólalok, hogy azt is el tudom felejteni milyen rossz napom van aznap. Abban a pár órában boldog vagyok és jó kedvem van, mert kapcsolatba lépek az emberekkel és jönnek az impulzusok. Ilyenkor a hallgatók sem gondolnák, hogy egy-egy kedves szóval vagy pozitív jelzéssel mi mindent adnak számomra. Ezek azok, amik éreztetik, hogy nem a semmiért vagyok ott és hogy örülnek nekem az emberek. Tehát bármennyire is negatív az, hogy nekünk a legrosszabb napokon is mosolyognunk kell, de tud annyit adni a munka és a közeg, hogy abban a 4-6 órában, amikor ott ülök minden megváltozzon.
Említetted a TikTok-os tevékenységed. Miért és hogyan kezdted el ezt a folyamatot?
Az én TikTok karrierem indulása egy nagyon vicces sztori. Még anno 2019-2020 környékén kaptam egy felkérést egy francia cégtől, hogy az egyik áruházláncban hallható szpotok hangja én legyek. El is vállaltam és több anyagot is legyártottam, amik aztán az összes magyarországi boltban megszólaltak. Miközben ezekkel foglalkoztam, feljött bennem az ötlet, hogy az egyik szöveget felmondjam videóban és kirakjam a TikTok-ra, hogy felismerik-e az emberek, vagy hogy hallották-e már valahol. Ez a videó elkezdte beindítani az eléréseket és sokan kezdtek kommentelni alá, hogy ők felismerik és hogy az egyik német diszkontlánc hangja is én vagyok-e? Természetesen nem én voltam, de úgy gondoltam, hogy jópofa lenne felolvasni a kasszanyitós szöveget és megosztani, ami aztán teljesen felrobbantotta a profilomat. Egy nap alatt több százezer megtekintés és rengeteg komment érkezett rá, én meg csak ültem ámuldozva az egészen. Ezek után elkezdtem mesélni magamról és érdekelni kezdtem az embereket. Ebből adódóan úgy döntöttem, hogy akkor beszélek kicsit a rádiózás világáról és bemutatom a munkám azon oldalát, amibe a hallgatók nem feltétlen látnak bele. Sokan írták is nekem, hogy milyen furcsa az ismert hanghoz egy ismeretlen arcot is társítani, mert ugye a rádióban nem látnak a hallgatók. Idővel egyre jobban elkezdett nőni a követőbázisom és arra lettem figyelmes, hogy ez a téma érdekli az embereket, így hát folytattam tovább és ma itt vagyok. Szóval így indult az egész, egyáltalán nem tudatosan, de azóta is csinálom és szeretem. Muszájból sosem tudok tartalmat gyártani, én nem vagyok olyan ember, viszont, amikor kiteszek valamit akkor azt jó szívvel.
Hogyan néz ki egy átlagos munkanap számodra? Beavatnál a technika részletekbe?
Fixen négy- és hatórás műsorsávokban dolgozok. Ez azt jelenti, hogy vagy a hétköznap 10-től 14-ig tartó sávban vagyok, vagy hétvégén a 8-tól 14-ig vagy 15-tól 19-ig tartó sávban. A négyórás sávokban két óra magazinműsor jellegű adás megy, ahova én válogatom ki a témát, a következő két óra pedig a déli kívánságműsor. A kívánságműsor az kötöttebb, ott már nem témázunk csak közlekedési infók vannak és a kívánságok. A hatórás sávban pedig négy óra magazinműsor és két óra kívánságműsor van, ez már inkább le szokott fárasztani. Egy napom úgy néz ki, hogy bemegyek a stúdióba az adott műsorvezető után, beülök és először lemennek a hírek, azután pedig felgyorsulnak az események. Sokan nem látják, hogy hogyan működik a rádiózás, de amikor én először láttam, hogy a kollégáim mi mindent csinálnak bent, akkor elcsodálkoztam rajta, hogy ezt hogy csinálják. Van előttünk három monitor, több egér és azokon mi kezeljük az adásgépet, az SMS gépet, a telefonálókat, a pultot, közben műsort vezetünk és válaszolunk az üzenetekre. Tehát így mindent is kell csinálni egyszerre, de közben legyenek saját gondolataid. Kezdetben nehezen ment ehhez hozzászokni, de ma már ha van egy percem arra, hogy leadjak valamit, az rengeteg időnek számít. Szóval általában így néz ki az én munkám. A négyórás sávok, amiket jobban szeretek, mert a hatórásban azért nagyon sokat kell beszélnem, plusz ha történik valami nagy esemény Debrecenben vagy a környékén, akkor azokról szólni kell és az azért jobban leszív.
Milyen tulajdonságokra van szüksége egy jó rádiósnak?
Ezt még senki sem kérdezte tőlem, de úgy gondolom, hogy a talpraesettség, az hogy minden problémát gyorsan meg tudjak oldani, az nagyon fontos tulajdonság. Emellett még azt emelném ki, hogy tág látókörűnek és elővigyázatosnak kell lennünk például a telefonálók által elmondott információkkal kapcsolatban. Oda kell figyelnünk, hogy mi az, amit beadunk műsorba és mi az, amit nem, mert sok esetben egy-egy fél információ galibát okozhat, így nem vehetjük őket félvállról. Ami nem feltétlen jó tulajdonság, de meghatározó még bennem az az, hogy karakán vagyok. Lehet, hogy nem mindenkinek tetszik, viszont ahhoz, hogy ne törjön meg az ember ezen a pályán, ahhoz kell. A kollégáim is mindig mondták, hogy csak menjek előre és ne hagyjam, hogy mások eltántorítsanak. Amit szintén a munkatársaimtól tanultam meg, az a lényeglátás és az információk fejből mondása és nem olvasása. Ezt sokat kellett gyakorolnom, de a műsorvezetés alatt ténylegesen nagyon fontos, hogy ne kicsavart mondatokban mondjak el valamit, hanem tömören és lényegre törően. Ez úgy gondolom, hogy a műsorvezetés kulcsa is. Utolsónak pedig azt mondanám, hogy én ilyen kaméleon vagyok, úgy hozzásimulok a dolgokhoz. Baráti társaságban sem voltam soha az a kitűnni vágyó személy, én inkább alkalmazkodtam a többiekhez. Ami nem mindig jó, sajnos gyakran érzem, de sokat változtam az elmúlt időszakban és egyre többet foglalkozok az önismerettel. Ez pedig természetesen azzal jár, hogy tudatosabb vagyok és figyelek a megérzéseimre. Lehet, hogy ez nem mindenkinek szimpatikus, hogy ennyire karakán és nagyszájú vagyok, de akinek tetszik, tetszik, akinek nem, nem. Régebben sokszor elkövettem azt a hibát, hogy mást tettem, mint amit én gondoltam, és más dolgait helyeztem előtérbe, akár a munkában is alárendeltem magamat a dolgoknak. De most már ezt nem csinálom többet. Az elmúlt három évben megtanultam milyen fontos, hogy tudjam értékelni és tisztelni magamat, meg a munkásságomat annyira, hogy ki álljak amellett, amit szeretnék, mert tudom, hogy többet érek.
Kik számára ajánlanád ezt a munkát, és kiknek nem?
Aki nem bírja a kritikát, annak semmiféleképpen. Főleg, ha az ember fiatalon kezdi el – mert nyilván fiatalon fogja, hogy meglegyen a lehetősége a fejlődésre. Bár sajnos ma már annyit változott a TV, rádió és média világa, hogy rossz rágondolnom.
Szívfájdalom nekem, hogy olyan emberek kerülnek középpontba és kapnak lehetőséget, akik nem feltétlenül tettek érte, csak mondjuk van százezer követőjük a TikTokon.
De ők mondjuk soha nem akartak gyerekkoruk óta a médiában dolgozni, vagy nem írtak otthon újságcikkeket és figyelték a rádiózást, hanem ők csak így gondoltak egyet, hogy hát akkor kipróbálják. Pont a múltkor olvastam egy interjút Sipos Tamással, ahol azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy olyan emberek kapnak lehetőséget a médiában, akik beszélni sem tudnak és ez sajnos nagyon igaz. Engem személy szerint bosszant, és nem is tartom korrektnek. De nyilván most ezt a világot éljük és nem tudunk mit kezdeni vele. Mindezeket nem azért mondom, mert miattuk én nem kapok meg valamilyen lehetőséget. Sok álmomat már elértem és haladok előre a többi felé is, mert vannak még terveim. Valamint én úgy gondolom, hogy az említett módon felkapott emberek nagyrészt eltűnnek és csak azok maradnak fent igazán, akik valóban tesznek is azért, hogy elismertek és jó szakemberek legyenek. Ehhez a pályához kell egy személyiség és magabiztosság, mivel könnyen megtöri az embert. Mai napig vannak olyan kommentek és visszajelzések, amik nekem is rosszul esnek, de igyekszem nem hagyni nekik, hogy eltántorítsanak és ezt tanácsolom másoknak is. Ami mondjuk hátulütője még a szakmának, hogy magából a rádiózásból nem lehet megélni. Tudni kell több lábon állni és elvállalni olyan munkákat is, mint a szinkron- és reklámkészítés, vagy a konferálás. Hogyha valaki tudja ezeket vállalni és mindent beletesz, akkor hajrá, járja végig a lépcsőfokokat és tapasztaljon meg mindent! Mivel mondhatom én azt, hogy neked nem való, de honnan tudnám én ezt? Lehet, hogy neked való a legjobban. Sokak lehet belőlem sem nézték volna ki, hogy egy nap itt tartok majd, aztán mégis itt vagyok. Szerintem, ha valamit igazán akar az ember és azt mondja, hogy én ezt meg tudom és meg fogom csinálni, akkor az sikerülni fog. Úgyhogy nem hiszem azt, hogy ne sikerülhetne bárkinek.
Ez egy szép lezárás, köszönöm szépen a válaszokat!
Ez az interjú a Betekintő címet viselő interjúsorozat első részét képezi.
A Betekintő sorozat különböző szakmákban dolgozó emberekkel készített interjúk összesége. Célja, hogy egy-egy munkakörbe tágabb bepillantást nyújtson az embereknek, akár érdekeségekkel, akár buktatókkal egybefonva.
Hozzászólások